Oldal kiválasztása

Ha nincs elég hideg ahhoz, hogy hó essen, a csapadékos őszi és téli időjárásban felázik a talaj, és létre jön egyik legnagyobb ellenségünk, a sár.

De ugyan ez a helyzet tél végén, tavasszal is, amikor a hó és jég elolvad, és persze nyáron is sokszor szembesülhetünk nagyobb esőzésekkel.

koszos autó. Autókozmetikai termékek. RR Tuning

Gyerek korunk egyik kedvenc játékszere egyben a felnőtt, autótulajdonos életünk egyik legnagyobb megkeserítője is, hiszen ez az ártalmatlannak tűnő szennyeződés sokkal több gondot is okozhat, mint elsőre hinnénk.

Mint említettem, a sár maga a talaj, nedvesség által feloldott változata, tehát tulajdonképpen homok vizesen és ragadósan. Ha valaki sűrűn jár olyan helyen, netán egy olyan utcában lakik, ami nincsen leaszfaltozva, már jól ismerheti a sár tapadásának filozófiáját, és azt is tudhatja, hogy nem olyan egyszerű tőle megszabadulni, mint azt szeretnénk. Ha elég gyorsak vagyunk, és nem hagyjuk a sarat megszáradni, még könnyebb a helyzetünk, de ha nem tudtunk a saras szennyeződéstől azonnal megszabadulni, nos, nem tehetünk mást, mint reménykedünk.

Az apró szemcsék ugyan is, mint egy dörzspapír szántják végig az autó külső felületeit, és sokszor csúnya karcokat hagynak maguk után. Ezeket a sérüléseket nehéz lesz eltüntetni, és arról már nem is beszélve, hogy milyen további problémákhoz is vezethet, ha a felső lakk réteg több ponton is sérült.

Azt mindenki tudja, aki már legalább egyszer takarított autót, hogy minél kevesebb a mechanikai behatás, annál nagyobb biztonságban vannak a felületek. Egy sáros részt egészen biztosan nem szabad dörzsölni, de az sem elegendő, ha sima vízzel öblítjük le ezeket a szennyeződéseket.

És még valami, amire nem is gondoltunk: a talaj sokszor vegyszerektől is szennyezett, az adott sár összetétele változó is lehet, tehát még az is benne van a pakliban, hogy egy extrém lúgos vagy savas közeggel találjuk szemben magunkat. Itt már nem csak a mosás módja, de gyorsasága is döntő lehet, ugyan is a szélsőséges kémhatások marás foltokat is tudnak az autón eredményezni.

A leghatékonyabb megoldás a megelőzés

Van rá mód, hogy tegyünk autónk szennyeződésekkel szembeni biztonságáért, mégpedig egy megfelelően erős védőréteggel. Lehet az akár wax, nano technológia, viasz vagy egyéb, a lényeg, hogy víz taszító és erős legyen. Egy ilyen kezelés megakadályozza, hogy az autó felületeivel közvetlenül érintkezzenek az egyes szennyeződések, és hogy kárt tegyenek abban.

Ha azonban nem voltunk elég előrelátóak, és nem használtunk a télen autónkra védőréteget, akkor minden reményünk a minél gyorsabb és hatékonyabb autómosásban van.

Az RR Tuning sok éves tapasztalattal rendelkezik autóápolási és tisztító szerek forgalmazásában, és védjegyünk, hogy nálunk kizárólag a legjobb minőség kapható. Ráadásul itt, a blogunkon rengeteg hasznos tanácsot is adunk a hatékony autótisztításról, ezen információk segítségével te is könnyűszerrel, biztonságosan tisztíthatod le autódat.

Nem csak a vegyszereket, az eszközöket is be tudod nálunk szerezni, így attól sem kell félned, hogy végül egy nem megfelelő rongy, kefe vagy szivacs fog az autód külsejében kárt okozni.

Keress minket bizalommal elérhetőségeinken, és válogass bátran a rendkívül széles termékkínálatunkból! Ne feledd: vásárlásaiddal pontokat is gyűjthetsz, melyeket a későbbi vásárlásaid során kedvezményekre válthatsz be.

Ha még nem szerezted be a megfelelő autótisztítási eszközeidet, vegyszereidet, akkor itt az alkalom!

Érdemes figyelemmel kísérni mostanság az RR Tuning webáruházat, mert elképesztő árukészlet bővülés várható!