Oldal kiválasztása
Figyelj csak! Nem is olyan ártalmatlan szennyeződés a sár!

Figyelj csak! Nem is olyan ártalmatlan szennyeződés a sár!

Ha nincs elég hideg ahhoz, hogy hó essen, a csapadékos őszi és téli időjárásban felázik a talaj, és létre jön egyik legnagyobb ellenségünk, a sár.

De ugyan ez a helyzet tél végén, tavasszal is, amikor a hó és jég elolvad, és persze nyáron is sokszor szembesülhetünk nagyobb esőzésekkel.

koszos autó. Autókozmetikai termékek. RR Tuning

Gyerek korunk egyik kedvenc játékszere egyben a felnőtt, autótulajdonos életünk egyik legnagyobb megkeserítője is, hiszen ez az ártalmatlannak tűnő szennyeződés sokkal több gondot is okozhat, mint elsőre hinnénk.

Mint említettem, a sár maga a talaj, nedvesség által feloldott változata, tehát tulajdonképpen homok vizesen és ragadósan. Ha valaki sűrűn jár olyan helyen, netán egy olyan utcában lakik, ami nincsen leaszfaltozva, már jól ismerheti a sár tapadásának filozófiáját, és azt is tudhatja, hogy nem olyan egyszerű tőle megszabadulni, mint azt szeretnénk. Ha elég gyorsak vagyunk, és nem hagyjuk a sarat megszáradni, még könnyebb a helyzetünk, de ha nem tudtunk a saras szennyeződéstől azonnal megszabadulni, nos, nem tehetünk mást, mint reménykedünk.

Az apró szemcsék ugyan is, mint egy dörzspapír szántják végig az autó külső felületeit, és sokszor csúnya karcokat hagynak maguk után. Ezeket a sérüléseket nehéz lesz eltüntetni, és arról már nem is beszélve, hogy milyen további problémákhoz is vezethet, ha a felső lakk réteg több ponton is sérült.

Azt mindenki tudja, aki már legalább egyszer takarított autót, hogy minél kevesebb a mechanikai behatás, annál nagyobb biztonságban vannak a felületek. Egy sáros részt egészen biztosan nem szabad dörzsölni, de az sem elegendő, ha sima vízzel öblítjük le ezeket a szennyeződéseket.

És még valami, amire nem is gondoltunk: a talaj sokszor vegyszerektől is szennyezett, az adott sár összetétele változó is lehet, tehát még az is benne van a pakliban, hogy egy extrém lúgos vagy savas közeggel találjuk szemben magunkat. Itt már nem csak a mosás módja, de gyorsasága is döntő lehet, ugyan is a szélsőséges kémhatások marás foltokat is tudnak az autón eredményezni.

A leghatékonyabb megoldás a megelőzés

Van rá mód, hogy tegyünk autónk szennyeződésekkel szembeni biztonságáért, mégpedig egy megfelelően erős védőréteggel. Lehet az akár wax, nano technológia, viasz vagy egyéb, a lényeg, hogy víz taszító és erős legyen. Egy ilyen kezelés megakadályozza, hogy az autó felületeivel közvetlenül érintkezzenek az egyes szennyeződések, és hogy kárt tegyenek abban.

Ha azonban nem voltunk elég előrelátóak, és nem használtunk a télen autónkra védőréteget, akkor minden reményünk a minél gyorsabb és hatékonyabb autómosásban van.

Az RR Tuning sok éves tapasztalattal rendelkezik autóápolási és tisztító szerek forgalmazásában, és védjegyünk, hogy nálunk kizárólag a legjobb minőség kapható. Ráadásul itt, a blogunkon rengeteg hasznos tanácsot is adunk a hatékony autótisztításról, ezen információk segítségével te is könnyűszerrel, biztonságosan tisztíthatod le autódat.

Nem csak a vegyszereket, az eszközöket is be tudod nálunk szerezni, így attól sem kell félned, hogy végül egy nem megfelelő rongy, kefe vagy szivacs fog az autód külsejében kárt okozni.

Keress minket bizalommal elérhetőségeinken, és válogass bátran a rendkívül széles termékkínálatunkból! Ne feledd: vásárlásaiddal pontokat is gyűjthetsz, melyeket a későbbi vásárlásaid során kedvezményekre válthatsz be.

Ha még nem szerezted be a megfelelő autótisztítási eszközeidet, vegyszereidet, akkor itt az alkalom!

Érdemes figyelemmel kísérni mostanság az RR Tuning webáruházat, mert elképesztő árukészlet bővülés várható!
Autóápolás kizárólag minőségi termékekkel? – ez lehetséges az RR Tuning termékeivel!

Autóápolás kizárólag minőségi termékekkel? – ez lehetséges az RR Tuning termékeivel!

Mostanában elég sok új autó került a piacra, mondhatni, hogy az autógyártó cégek igencsak belehúztak.

 

Most például a legfrissebb újdonság az, hogy a Nissan Note-ból érkezik elektromos és hibrid változat is.

 

Ezt a típust, vagyis a Nissan Note-ot már legalább három éve nem lehet látni a piacon, de a gyártó most ezen változtatott és kihozta az újabb típusokat.

Az újabb autókról elmondható, hogy ugyanúgy egyterűek és leginkább családi autóként funkcionálnak a legjobban. Ezt az autót nemrég mutatták be Japánban, de látszik rajta egyébként, hogy a külsején sok mindent nem változtattak meg.

Az előbb felsoroltakon kívül az sem változott, hogy a kocsi ötajtós maradt. Azonban kisebb lett, mint az elődje, bár ezek olyan kis számok, amik a használathoz nem különösebben tesznek hozzá vagy vesznek el, mindössze 55 mm-rel lett kisebb és 21 mm-rel rövidítettek a tengelytávolságán.

Nem ez az egyetlen autó a piacon, ami most már hibrid és elektromos típusban is megtalálható, így aki mostanában új autót szeretne vásárolni, az széles kínálatból tud válogatni.

Mindenesetre azért azt elmondhatjuk, hogy mindegy, hogy valaki régi vagy új típusú kocsival szeli az utakat, egy dolog akkor sem változik: az autó csak akkor ragyog igazi fényében, ha az rendszeresen tisztítva és ápolva van, hiszen az autóápolás nem elhanyagolható dolog.

Autóápolás, autókozmetikai termékek

Ehhez tökéletes termékeket lehet vásárolni az RR Tuning autókozmetikai és autóápolási termékeket forgalmazó cégnél. Náluk mindenki megtalálja azt, amit keres, hiszen hatalmas kínálattal rendelkeznek. Akár magánszemélyként keresel autóápolási terméket, akár saját autókozmetikát vezetsz, az RR Tuning termékei neked lettek kitalálva.

Az egyik legfontosabb, amit autóápolás szempontjából figyelembe kell venni, az a polírozás. Az RR Tuningnál ehhez mindent megtalálsz, ami kell: polírozó gépeket, polírozó szivacsokat és pasztákat egyaránt. Csak kattints a megfelelő menüpontra és máris eléd tárul az RR Tuning hatalmas kínálata, ahol képpel és árral együtt minden terméket megtalálsz. A termékre kattintva pedig minden hasznos információt elolvashatsz, részletes leírás is van a termékekhez, sőt, rákattintva a termékre azt is láthatod, hogy van-e belőle a raktáron, avagy várni kell rá pár napot.

Rengeteg mindent lehet tőlük vásárolni, ami autókozmetikával kapcsolatos, a külső és belső tisztításhoz is nagyon sok mindent árulnak, többféle samponjuk van, termékek az üvegek megtisztításához, de ugyanúgy vannak tisztítók a felnikhez és a gumikhoz.

És most, hogy itt van már a hideg és az éjszakai mínuszok, talán Neked is szükséged lehet jégoldóra!

És ez csak néhány termék a hatalmas kínálatukból, ezekre nagy valószínűséggel minden magánszemélynek szüksége lehet, ha sajátkezűleg szeretné tisztán tartani a kocsiját. Külön aloldal van az otthoni felhasználásra szánt termékekre egyébként, érdemes azt is lecsekkolni. Ha esetleg autókozmetikád van, akkor érdemes még jobban körbe nézni náluk, mert olyasmit is találhatsz, ami talán már autókozmetikai webáruházban nincsen.

A vízkőeltávolító, aktív habok vagy éppen kátrány és ragasztó eltávolító csak pár dolog azok közül, amikre szükséged lehet.

Az autókozmetika, autóápolás egyébként sok mindenkit érdekel, aki szereti a kocsikat, ha esetleg téged is érdekel a téma, ajánlom figyelmedbe az oldalon található blogot, ahol rengeteg hasznos tipp olvasható. Hogy a vásárlás könnyebb legyen, érdemes létrehozni egy saját profilt, a regisztráció nagyon könnyű, csak követni kell azt a néhány utasítást, amit mutat és már kész is vagy.

Figyeld az akciókat is, hiszen az RR Tuningnál mindig van valamilyen akció! Kérdés esetén a következő elérhetőségeken éred el őket: +36 30 326 2899, info@rrtuning.hu,
Te tudtad? A NAV által lefoglalt autókat sokszor remek áron meg lehet vásárolni!

Te tudtad? A NAV által lefoglalt autókat sokszor remek áron meg lehet vásárolni!

Sokan tudnak róla, de talán ennél is többen vannak, akik ezt nem tudják: a NAV rendkívülien kedvező áron licitre bocsátja a lefoglalt autókat.

Ez nem új keletű dolog, de nem igazán szokott erről szó esni olyan gyakran a médiában.

Tulajdonképpen fillérekért lehet használt autót vásárolni ezen a liciten és ezért bizony elég sokan élnek is a lehetőséggel és részt vesznek a licitáláson.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű azért, mint minden esetben, itt is érdemes kicsit utánajárni a dolgoknak és a kisbetűs részeket is figyelembe venni, hiszen abból van jó pár a témát illetően. A sztori egyébként úgy néz ki, hogy a NAV összeállít egy listát a lefoglalt autókról – ez a lista jelenleg több, mint 100 autót foglal magába -, mindegyik autónak a piaci árát felbecsültetik, ezt az összeget megfelezik és ennek az eredménye lesz az induló licit ár, amiről a licit kezdődik. Kizárólag online lehet licitálni és csak azok tudnak részt venni ezen a licitáláson, akiknek van Ügyfélkapuja.

A licitálás során nem csak autókat lehet vásárolni, hanem utánfutókat, kamionokat vagy éppen motorokat egyaránt. A kínálat viszonylag széles szokott lenni, az induló árak pedig mindig nagyon alacsonyak, ez igazán vonzó tud lenni sok ember számára. És nincs is ezzel semmi gond, azonban érdemes az apróbetűs részekkel is foglalkozni egy kicsit. Ugyanis vannak néha olyan kisebb-nagyobb problémák, „hibák”, vagy mondjuk inkább nehézségeknek, a kocsikkal, gépjárművekkel, amikkel sokan nem szoktak számolni. Pedig fel van tűntetve. Itt gondolok például arra, amikor egy-egy gépjárműnek mondjuk, nincs slusszkulcsa, vagy esetleg hiányzik a forgalmija és még sorolhatnám. De ezeken felül azért azt biztosra állítja a NAV is, hogy ki lehet fogni jó ajánlatokat.

Igaz, hogy néha érhetik meglepetések az embert, de a licitre bocsátott gépjárműveknél előre jelzik, ha valami nincs rendben a kocsival, az előző példák pont ilyen eseteket mutatnak be. Azonban ha NAV-tól vásárolt autót, gépjárművet sikeresen megvásároltad, akkor onnantól kezdve az már a tiéd, használhatod, autókázhatsz vele, amennyit csak szeretnél. Ha a kisebb problémák ellenére is valamelyiket megvennéd, arra figyelj, hogy azt a kisebb-nagyobb nehézséget már neked kell majd megoldanod. Vagyis ha olyasmibe akadsz, mint, amit példakánt én is felhoztam az imént, akkor a kulcs beszerzése vagy a papírok elintézése már a te feladatoddá válnak.

Egyébként ma már elmondhatjuk azt is, hogy a használtautó piacon amúgy is jó áron bárki hozzá tud jutni egy jó állapotú, nem olyan sok kilométert futott autóhoz. Rengeteg használtautókat áruló cég van itthon is, az internet is tele van használtautókkal foglalkozó weboldalakkal, szóval, aki szeretne, az könnyedén, jó pénzért tud használtautót vásárolni.

És ha már egyszer megvettél egy autót, akkor arra oda is kell figyelni…

Az autó nem fogja saját magát kívül-belül letisztítani, nem fogja ápolni magát és az alkatrészeit sem cseréli ki saját magának. Ezeket a dolgokat mind neked kell majd megcsináltatni, ezekkel a dolgokkal neked kell foglalkozni. És akár te saját magad, akár egy autószerelő műhely autószerelője javítja a kocsidat, az alkatreszes.hu autóalkatrész és autókozmetikai webáruház pontosan Neked való. Hiszen, ha éppenséggel egy kedves és jó fej autószerelőt fogtál ki, akkor megkérheted, hogy az autóalkatrészeket közösen, az általad választott helyről szerezzétek be. De ha esetleg te javítod a saját kocsidat, akkor még több értelme van arról beszélni, honnan szerezd be az alkatrészeket. Arról nem is beszélve, hogy az autóápolást is neked kell elvégezned, tehát ahhoz is meg kell venned a termékeket.

De nem maradtál magadra, a webáruház számodra (is) kínál megoldást, bármilyen problémáról legyen is szó. Az alkatreszes.hu webáruháznál ugyanis több millió termék közül válogathatsz, ők egy autóalkatrész és autókozmetikai termékeket forgalmazó cég, ami már egész Magyarországot meghódította. Sikerült nekik az évek alatt nagy szerepet kapni az autóalkatrész kereskedelmi piacán. És ez azért van, mert az évek alatt sikerült egy széles és stabil vásárlói kört kialakítaniuk sok különböző régióban egyaránt.

A webáruházuk több millió termékkel várja a látogatókat, a kínálatban van fékbetét, lengéscsillapító, fényszóró – csak hogy említsek is pár dolgot. A vásárlás pedig nagyon egyszerű. Az oldalukon kellemes felhasználói élményben részesülhet mindenki, aki ellátogat oda. Van az oldalon egy keresőfunkció is, aminek segítségével könnyedén megtalálhatja mindenki azt az alkatrészt vagy terméket, amit éppen keres. A keresőfunkcióban meg lehet adni márkanevet vagy a gyártási évet, esetleg a modell cikkszámát is.

Ami pedig a legszuperebb, hogy náluk már több, mint 61 ezer személyautóba való alkatrész és kiegészítő közül lehet válogatni. De ezen felül van még legalább 57 ezer tehergépjármű, illetve több, mint 6 ezer motorkerékpár alkatrész is. Van miből válogatni, ez kétség kívül igaz! Náluk az akció is gyakori, arról nem is beszélve, hogy minden termékük prémium kategóriás és igazán kedvező áron lehet hozzájuk jutni. És ezek nem csak szavak.

Ahogy említettem is, nagyon sok féle termékük van, ami az autó tisztításához és ápolásához is tökéletes, ilyen például a Foaming Bug&Tar is, ami egyébként egy Meguiars termék.

Rendkívülien olcsón hozzá lehet jutni, ráadásul extra gyors szállítással már akár napok alatt meg is kaphatod a rendelésedet. Ez egyébként azért lehetséges, mert náluk rengeteg termék és alkatrész raktáron van, így nem kell rájuk várni, azonnal tudják szállításra küldeni őket.

A cég számára nagyon fontos a vevők elégedettsége, ezért mindent meg is tesznek. Az árakat az oldalukon előre meg is adják, így mindenki láthatja, hogy nem árulnak zsákba macskát. Ráadásul a beépítéstől számítva a termékekre még gyártói garanciát is vállalnak. Az évek során pedig folyamatos innováció, fejlesztés történt a cégnél, így a webáruházuk egy letisztultabb, korszerűbb képet mutat a vásárlóknak, arról nem is beszélve, hogy a vásárlást ezzel mennyire könnyűvé sikerült varázsolniuk a látogatók számára.

Akár személygépjárműhöz, akár haszongépjárműhöz keresel alkatrészt, náluk megtalálod, amire szükséged van. Ha pedig valami mégsem lenne világos a számodra, esetleg egy-egy termék iránt érdeklődnél, akkor ne habozz felvenni velük a kapcsolatot. Eléred őket az info@alkatreszes.hu email címen, illetve a +36 20 257 8016 telefonszámon.

 

A címük pedig a következő: 1163 Budapest, Lobbanó u. 4. Hívd őket bátran nyitvatartási időben, az ügyfélszolgálatos kollégák mindenre válaszolnak.

Ha esetleg mégse lenne szükséged semmire, akkor gondolj arra, hogy nemsokára itt ünneplünk: jön a karácsony! És akár ebben is segítségedre lehet az alkatreszes.hu webáruháza. Ajándékozz például autóápolási terméket valamelyik szerettednek, kollégádnak vagy barátodnak! Persze azt azért ne felejtsd el, hogy csak annak vegyél ilyesmit, akinek autója is van!

Télen még jobban oda kell figyelned az autódra – ehhez nyújt segítséget az alkatreszes.hu

Télen még jobban oda kell figyelned az autódra – ehhez nyújt segítséget az alkatreszes.hu

Ahogy telnek-múlnak a napok, úgy jutunk egyre közelebb az év végéhez, ami nem mást jelent, mint hogy lassan itt a tél.

Ez autózás szempontjából nagy változást jelent, hiszen megváltoznak a látási viszonyok, az utak is nehezebben lesznek járhatóak, magyarán nehezebb lesz ilyenkor a közlekedés.

Nemcsak autóval, de gyalog is egyaránt.

De míg a gyalogosok esetlegesen átváltják a sportcipőt bakancsra vagy csizmára, addig az autósoknak több a feladatuk.

Nagyon fontos, hogy még idejében lecserélje minden autós a nyári gumikat téli gumira, hiszen a megváltozott körülmények az utakon ezt megkövetelik. Igaz, hogy az elmúlt években nem volt akkora hó belföldön, hogy akár még a hóláncokat is elő kellett volna szedni és reggelente húsz percig kellett volna kaparni a jeget a szélvédőről. Sőt, sajnos azt is elmondhatjuk, hogy idén télen senki nem megy külföldre síelni, így nem kell nagy hóval számolnia senkinek sem. De azért azt tegyük hozzá, hogy az elmúlt időszak történései után már senki nem lepődne meg, ha egyszer csak decemberben leszakadna egy méter hó a fővárosban.

Mindenesetre azért azt biztosra mondhatjuk, hogy figyelembe kell venni, hogy milyen körülmények között fogunk majd autózni a téli időszakban. Mert lehetséges, hogy télen is ugyanúgy, mint az év többi szakaszában, sokat kell majd úton lenned (munka vagy bármi más miatt). Vagy esetleg olyan helyen laksz, ahol olyan utakon kell közlekedned, ami akár nap, mint nap próbára teheti az abroncsaidat. Pontosan ezek miatt kijelenthetjük, hogy a téli autózás felkészültséget és nem utolsó sorban figyelmet igényel.

Az út gyakran jeges, csúszós, illetve akár havas és latyakos is lehet, a látóviszonyokról nem is beszélve. Főleg, ha a szél is még fújja össze-vissza a havat vagy a havasesőt. És hát azért nem egyszer éltünk már meg itthon is cudar időjárást a téli időszakban (is), ezért aztán mindenre fel kell készülni. Aki nem vált időben téligumikra (vagy egyáltalán nem is cseréli le azokat), az nagy valószínűséggel balesetet fog okozni és/vagy szenvedni. A nyári abroncsok nem arra lettek kitalálva, hogy télen is tökéletesen tapadjanak az úthoz – nem is képesek rá, nem így lettek kialakítva. És itt van a kutya elásva. A téli abroncsok pontosan azért télen használatosak, mert a gumik külseje úgy van kialakítva, hogy azok még a jeges, havas úton is képesek legyenek megfelelően tapadni az utakhoz. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor egyből lehet száguldozni, hiszen tapad annyira a kerék, hogy ne csússzon ki a kocsi. Ez azért nem így működik. A biztonságos vezetés felelősségteljes vezetési stílust igényel. Léteznek egyébként különféle téli gumik, van, amelyik pontosan a zordabb, meredekebb, rendszerint köves utakra való, míg egy másik például pontosan elég arra, hogy az ember télen biztonságosan tudjon autókázni a városban.

A tél sok mindent magával hoz. Télen még gyakrabban kell tisztítani és ápolni az autóinkat. A gyakori jegesedés, a sok hó és latyak nem tesz jót az alkatrészeknek, a külső váznak, de az autó belsejének sem – havas, koszos cipővel beülünk a kocsiba, a sok kosz pedig megragad a textilen. A sok jégkaparás vagy akár a tél okozta különböző kisebb-nagyobb karcolások kárt tehetnek a kocsiban, arról nem is beszélve, ha a legrosszabbra is gondolunk: ha például baleset történik és az autót javítani kell.

Az alkatreszes.hu autóalkatrész és autókozmetikai webáruháza mindenki számára tökéletes megoldást nyújt, aki hasonló problémákkal küzd (nemcsak télen). A cég járműalkatrészekkel, autóápolási termékekkel foglalkozik, Magyarországon nagy sikerrel forgalmazzák termékeiket. Ez annak köszönhető, hogy az évek alatt jelentős szerepet sikerült betölteniük itthon, az emberek megbíznak a cég hitelességében. Ez lehetővé tette a számukra, hogy céghálózatukat idővel akár több országba is kiterjesszék.

Náluk több millió termék közül lehet válogatni, legyen szó alkatrészekről, kellékekről vagy autóápolási termékekről, náluk mindent megtalálsz, köszönhetően a hatalmas kínálatuknak. A hatalmas kínálatukkal sikerült egy igencsak széles vevői kört, de a folyamat még most kezdődik csak igazán. A vásárlás igazi élmény náluk, már csak azért is, mert náluk nem kell napokig vagy hetekig várni arra, hogy a megrendelt termék egyáltalán szállításra kész legyen, ugyanis náluk a kínálat jó nagy része raktáron azonnal megtalálható. így pedig gyorsan, mondhatni extra gyors kiszállítással képesek minden vásárlónak kiszállítani a rendelésüket. A termékeket illetően pedig fontos megjegyezni, hogy a cég minden általa forgalmazott termékre gyártói garanciát vállal a beszereléstől számítva.

A vásárlás így mindenki számára csupán egy játék, egy izgalmas de gyors folyamat, hiszen pár kattintással már meg is tudsz vásárolni mindent, a termékek pedig rögtön szállításra is kerülnek.

A cég számára nagyon fontos a vevőik elégedettsége már a kezdetektől fogva, így igyekeztek mindent úgy kialakítani, hogy az az ügyfelek számára a lehető legmegfelelőbb legyen. Így aztán nem is kérdés, hogy az alkatreszes.hu webáruházában csak prémium minőségű termékek találhatóak. A termékek minősége és áruk tették elsőkörben olyan sikeressé a céget az emberek számára, hiszen mindenki szereti a saját autóját, amit szeretne kizárólag minőségi termékekkel ápolni.

Ilyen például a Meguiar’s termékcsaládja is, ami náluk is kapható! Mivel télen gyakran koszos lesz a kárpit az autóba bevitt hó és latyak miatt, a kárpitok tisztítására is kellő figyelmet kell fordítani a téli időszakban. A Meguiar’s Carpet & Upholstery Cleaner terméke most igazán jó áron kapható, mindössze 4,770 forint. Ezért cserébe pedig a várásló 539 grammos kiszerelésű kárpittisztítót kap, ami azért ár-érték arányban nagyon jónak számít. Ez a termék tulajdonképpen egy kárpittisztító aktívhab, amit kefével kell használni, azzal kell a habot bevinni a kárpitba, hogy az aztán a szennyeződést kiszedje belőle. Ezzel a termékkel tökéletesen lehet tisztítani az autó belsejét, így a kárpit mindig tiszta és illatos lesz.

Az alkatreszes.hu webáruházában ez és még sok hozzá hasonló termék megtalálható, ami akár tökéletes ajándék is lehet. Hiszen lassan itt a karácsony! Akinek autója van, az biztos nagyon örülne egy prémium minőségű autóápolási terméknek! Így legalább a megajándékozott személynek nem kell télen, a nagy hóban azon törnie a fejét, hogyan szedje ki a szennyeződést a kárpitból a kocsiban. Vásárlás előtt, ha esetleg kérdésed merülne fel, nyugodtan keresd őket, hiszen az ügyfélszolgálatos kollégák minden kérdésre teljes körű tájékoztatást tudnak adni, ha termékkel kapcsolatban lenne kérdésed, akkor is ajánlom, hogy telefonálj oda! Elérhetőségük a következő:

+36-20-257-8016, info@alkatreszes.hu, a címük pedig a következő: 1163 Budapest, Lobbanó u. 4.

Ha bármilyen alkatrészre szükséged lenne az autódhoz, gondolj az alkatreszes.hu hatalmas kínálatára! Az oldalukon lévő keresőfunkció nagyban megkönnyíti az ember életét, itt ugyanis akár a gyártó nevével vagy a termék cikkszámával is rá tudsz keresni a termékre. Ha pedig karácsonyra szeretnél megajándékozni valakit prémium minőségű termékekkel, akkor se habozz, a megoldást tálcán kínálom Neked!

Ha Te nem, akkor ki fog gondoskodni az autód állapotáról?

Ha Te nem, akkor ki fog gondoskodni az autód állapotáról?

Mit szólnál, ha egyszer csak útközben felrobbanna a kocsidban a légzsák?

Sajnos az elmúlt években ilyesmi megtörtént a Volvo gépjárművekben.

Ugyanis az elmúlt néhány évben összesen 100 millió autót kellett visszahívniuk a Takata légzsákpatronok miatt.

Az évek során ennek a patronnak megtöbbszöröződött a környezeti hatásokra mért hatóereje, ami nem jó hír. Ráadásul egy teljesen másik gyártónál is kiderült, hogy a légzsákok veszélyesek lehetnek, ez a gyártó a ZF (korábbi nevén TRW).

Jelenlegi adatok azt mutatják, hogy 2001 és 2003 között eladott Volvo S60 és S80 típusú autók közül idén az Egyesült Államokban már legalább 54 ezer autót kellett visszahívni. Ezekben mind a TRW FG2 jellel ellátott légzsákmodul került. És ezzel a légzsákkal is hasonló a probléma, mint a Takata légyzsákjaival, vagyis a levegőben és a környezetben mért nedvesség miatt az 5AT-148M anyagot tartalmazó patronnak megtöbbszöröződig a hatóanyaga. Ez azt vonja maga után, hogy a légzsák aktiválódásánál nagyobb fémdarabkák igencsak nagy sebességgel szabadulnak fel a légzsákból, ez pedig életveszélyes is lehet. Sajnos történt is gond belőle, az Egyesült Államokban már egy halálesetről be is számoltak az elmúlt időszakban.

Azt ugyan tudjuk, hogy ezekből a típusokból rengeteg került a piacra az Egyesült Államokban, azt viszont egyelőre nem erősítették meg, hogy ezek a kocsik a világ más részeire is kiszállításra és eladásra kerültek-e. És ha igen, akkor azokat is ugyanúgy visszahívják-e majd.

Ez az incidens jogosan vonzza maga utána a kérdést, hogy vajon az elmúlt időszakban a Takata-hoz képest más gyártók légzsákjai is hibásak lehetnek-e. Hiszen ilyen helyzetben minden autógyártó cég érdemes, ha átgondolja és megvizsgálja, hogy az általuk forgalmazott és eladásra kínálat autók közül van-e olyan, amelyikben esetlegesen hibás alkatrészek vannak. Mert, ha ez így van, akkor mindenképp vissza kell hívni őket, ez pedig bizony minden cégnek komoly bevétel kiesést jelent. Mostanában egyébként is sok ilyen hír lát napvilágot, hogy a különböző autógyártó cégeknek különböző okok miatt nagy számban autókat kell visszahívnia. Szerencsére elég kevés esetben közöltek halálesetet, azonban ez akkor sem valami megnyugtató. Tekintve, hogyha komolyabb meghibásodások, hibás alkatrészek a probléma forrásai, akkor azok bizony bármikor okozhatnak akár halálesetet is. Ezt nem lehet előre kiszámítani.

Azt azért hozzá kell fűzni, hogy hiába olvashatunk ezekről az esetekről most már egyre gyakrabban, Európában ilyesmi nem nagyon történik, itthon pedig végképp nem látott napvilágot semmilyen hír azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt időszakban bármilyen típusú gépkocsiról hasonlók derültek volna ki.

Az autóinkra vigyázni kell, mert egy-egy meghibásodás megjavítása akár több százezer forintba is kerülhet. És nem csak akkor mehet tönkre a kocsiban valami, ha kisebb-nagyobb baleset történt. A meghibásodások kívül-belül megjelenhetnek, ha nem ápoljuk kellőképpen az autónkat. Az autótulajdonosok számára ezért elengedhetetlen, hogy kellő energiát és időt fordítsanak arra, hogy ápolják azt. Mondhattam volna, hogy kellő mennyiségű pénzt is rá kell fordítani, de ha a Meguiar’s termékeit használod, akkor nem kell feleslegesen a zsebed mélyére nyúlnod. Minden autótulajdonosnak azt tanácsolom, hogy alaposan járjon utána annak, hogy milyen autókozmetikai termékeket vásárol, mert ahogy mondani szokás: nem minden arany, ami fénylik. Attól, mert egy bizonyos termék drága, az nem azt jelenti, hogy jó is. Az, hogy egy termék a többihez képest olcsó, nem azt jelenti, hogy megbízhatatlan és gagyi.

Az alkatreszes.hu kínálatában is megtalálható természetesen a Meguiar’s termékek széles kínálata.  A cég már fennállása alatt rengeteg autótulajdonosnak és álmaikat kergető, gépjárműveket szerető embernek segített megtalálni a legmegfelelőbb termékeket az autókozmetikához. Sokan vannak, akik eddig csak álmodoztak róla, de a cég segítségével és a Meguiar’s termékek megvásárlásával sikerült megnyitniuk álmaik autókozmetikai szalonját.

Aki szereti a kocsikat, aki odafigyel a kocsijára és arra, hogy azt rendszeresen és megfelelően a legjobb termékekkel ápolja és tisztítsa, az lehetséges, hogy érdeklődik ez iránt. Ha Téged is érdekel a téma, bátran keresd fel őket, hiszen láthatod, hogy teljes erővel azon vannak, hogy mindenki azt kapja meg, amire szüksége van. A vásárlóikat, partnereiket hasznos tanácsokkal, szakmai ismeretekkel és  hasznos tanácsokkal is biztatják arra, hogy megtanulják az autókozmetika csinját-bínját.

Mindamellett, hogy ezek a termék kizárólag a legkiválóbb alapanyagokból készülnek, még a csomagolásukra is nagyon odafigyelnek a gyártónál: minden termék gyárilag rögzített garanciazáras csomagolásban vásárolható meg. Látogass el a weboldalukra, nézd meg az autókozmetikai termékeket, ahol rengeteg kategóriában válogathatsz a különböző professzionális vegyszerek közül. Ráadásul a cég mindig kecsegtet valamilyen jó akciókkal, ajánlattal is!

Hatalmas a kínálatuk, lehet választani különböző kiegészítőket, termékeket a lakktisztításához, vannak külső és belső ápolási szerek, de nagyon kellendőek a polírpaszták, a polírkorongok és a különböző mikroszálas kendők, kesztyűk is. Így aztán mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki a Meguiar’s bármely termékét!

Az egyik kedvelt termék a Mirror Glaze Ultra Pro Finisching Polish, ami az egyik legjobb Meguiar’s paszta, ami a piacon van. Ez a termék gyönyörű fényt eredményez minden felületen, könnyen használható, hiszen könnyen letörölhető és akár kézzel is használható. Az oldalon, amikor rákattintasz a kiválasztott termékre, akkor beteszed a kosárba és pár kattintás után már a tiéd is a termék.

Érdemes az alkatreszes.hu weboldalát választani, ugyanis náluk mindig vannak akciók és kedvezmények, amik külön fel is vannak tüntetve a webáruházban. Könnyen tudsz náluk vásárolni, mert a termékek kategóriákra vannak osztva és mindegyik terméknél meg is találhatod a pár soros leírást róluk.

Ha esetleg kérdésed lenne a termékekkel kapcsolatban, akkor bármikor bátran odacsöröghetsz, hiszen mint ahogy mondtam, a látogatók és az ügyfelek, vásárlók elégedettsége a legfontosabb a számukra, ezért minden felmerülő kérdésre teljes körű tájékoztatást adnak.

Ha esetleg az egész termékpalettát szeretnéd megvenni, akkor a cég biztosít a számodra egy igazán szuper kedvezményrendszert, sőt, mint minden vásárláskor, az egész paletta megvételénél is teljes körű tájékoztatást adnak és biztosítják, hogy minden hasznos és lényeges tudást átadjanak azokkal a termékekkel kapcsolatban. Így, ha esetleg pont az autókozmetikádban szeretnéd használni a termékeket, akkor pontosan tudni fogod, hogy mit és mire kell majd használnod.

Legyen szó akár az autókozmetikai szalonodról vagy a saját gépjárművedről, ha autóápolás a téma, akkor a Meguiar’s termékcsaládja a legjobb választás az alkatreszes.hu kínálatából. Hatalmas a kínálat, az ár-érték arány a legjobb a piacon, a cég ráadásul szívét-lelkét beleteszi abba, hogy minden ügyfele a legjobb minőséget és tájékoztatást, oktatást kapja.

Az alkatreszes.hu webáruházban érdemes hát résen lenni, ne maradj le a legjobb ajánlataikról!