2020.nov.24.
Manapság sokkal többet törődünk a felületek tisztításával, ilyen-olyan érthető okokból, pedig ez mindig is fontos volt, csak talán eddig nem esett annyi szó róla, mint mostanság.

A tisztaságot mindenki szereti, az ember alapvető igénye a tiszta, rendezett környezet, ezt abból is tudhatjuk, hogy egy kellemes illatú, tiszta levegőjű, fertőtlenített helyen mindenki jobban érzi magát, mint egy koszos és dohos helységben.
A takarításra és fertőtlenítésre számtalan módszer létezik, és ezek mind-mind különböző hatékonyságúak, és környezet tudatossági szempontból is eltérőek.
A klór tartalmú vegyszerek ugyan nagyon hatékonyak a különböző vírusokkal szemben, azonban csak kevesen vannak vele teljesen tisztában, hogy mennyire veszélyesek. A klór ugyan is nagy mennyiségben még belélegezve is mérgező, negatív élettani hatású szer, ami, ha bekerül a környezetbe, bizony komoly károkat tud okozni. Érdemes hát elgondolkodni, hogy milyen természetes alternatívákkal lehet ezt a szert kiváltani.
Már egyre inkább elterjednek a köztudatban a természetbarát takarítószerek, melyek sokszor hatékonyságukban egyáltalán nem maradnak el kémiai változatuktól. Az ecettel szemben például az egyetlen ellenérv az lehet, hogy kellemetlen a szaga, de ez a klórnál sincsen másképp, azonban rendkívül erős és jó vízkőoldó, természetes fertőtlenítő hatása is van. Ugyan ez elmondható a citromsavról, ami hatásában ugyan gyengébb az ecetnél, ugyan akkor jó az illata. És a szódabikarbóna hatásairól sem kell már ódákat zengenem, hiszen mindenki tudja, mennyire sokrétű a felhasználhatósága.
A leggyakrabban az tart vissza valakit a természetes alapú tisztítószerektől, hogy attól fél, nem tisztítanak vagy fertőtlenítenek ezek igazán hatékonyan. Nos, a tisztítással kapcsolatban, minden kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy remek helyettesítői ezek a természetes alapú szerek a kemikáliáknak, a fertőtlenítésre pedig már van modern, mindenre kiterjedő, alapos, mégis környezetkímélő technológia.
A DR. Cleaner egy magyar fejlesztés, melynek használatával könnyedén elbúcsúzhatunk a vírusok, baktériumok és gombaspórák 99%-ától. Egy ködfátyol technológiáról van szó, mely során egy különleges gép segítségével a helység levegőjébe juttatják a fertőtlenítő ködöt, az ráül a helységben található minden felületre, behatol a legkisebb résekbe is, és miután elvégezte dolgát, szermaradvány nélkül elillan. A fertőtlenített tér szinte azonnal újra birtokba vehető, és nem kell félnünk, hogy egészségünkre az eljárás negatív hatással lenne.
Mivel a módszer (többek között) ANTSZ engedéllyel is rendelkezik, így bátran használható akár az otthonokban, autókban, üzletekben, kiállító termekben, irodákban, üzemekben, egészségügyi intézményekben, iskolákban, óvodákban, bölcsődékben, egészségügyi intézményekben…és a sort még sokáig lehetne folytatni.
És ami a legjobb az egészben, hogy ez a nagyszerű technológia szinte mindenki számára elérhető. Egyáltalán nem drága, megfizethető módszer, gyors és hatékony alternatíva az erős vegyszerek helyett.
Aki szeretné igénybe venni a szolgáltatást, nincs más dolga, mint meglátogatni a dr-cleaner.hu weboldalt, és időpontot egyeztetni az ott található elérhetőségeken. Az árak is megtalálhatóak a weboldalon, de bizonyos esetekben érdemes egyedi ajánlatot kérni.
Tehát most már láthatjuk, hogy mind a hatékony takarításra, mint a mindenre kiterjedő fertőtlenítésre is szuper környezetkímélő alternatívák állnak rendelkezésünkre. Ne terheljük hát tovább feleslegesen környezetünket, használjunk olyan vegyszereket, melyek ugyan olyan hatékonyak, mégis sokkal kevésbé szennyezőek. Ne féljünk ezeket kipróbálni, hiszen nincsen veszíteni valón.
Minden, a környezet egészségéért tett lépéssel mi emberek hosszú távon csak nyerhetünk!
2020.nov.23.
Nem mindegy, hogy milyen fertőtlenítőt használsz!
Idén sajnos egy olyan helyzettel kell szembe néznie az egész világnak, amire talán senki sem gondolt volna.

Ez a helyzet mindenki életét megnehezíti, és sajnos még nem tudni, mikor lesz vége a rémálomnak.
Senkinek nem kell bemutatni a sztorit, mindenkit tudja, miről van szó: világjárvány söpör végig minden országban, és most igyekszik minden ország a saját határain belül kezelni a helyzetet.
Rengeteg olyan intézkedést hozott már idén itthon is a Parlament, amikről még álmodni sem mertünk volna, így sajnos a karantén, a home office, a pandémia lettek a leggyakrabban használt szavaink. És ha már a leggyakrabban használt szavaknál tartunk, akkor nézzük meg, mi is az, amit ma már napjában többször is használunk. Ez pedig a fertőtlenítőszer. A megfelelően választott fertőtlenítők pedig képesek a gombák, vírusok és baktériumok 99 százalékát elpusztítani. A piacon, az üzletekben rengeteg olyan kézfertőtlenítő és hasonló termékek találhatóak, amik nem igazán felelnek meg annak, aminek kellene.
A Dr. Cleaner fertőtlenítő permete azonban mindenhol használható, legyen szó az ingatlan különböző helyiségeiről, de lehet használni ugyanúgy az autókozmetikában, közintézményekben, ipari létesítményekben és az egészségügyben egyaránt. Ez egy előzetes tisztítást igénylő szer, ami tisztítás után használható, tulajdonképpen ez egy baktericid, virucid és fungicid hatású ködfátyol fertőtlenítő eljárást jelent. A ködfátyol technológia teszi lehetővé, hogy minimalizálni lehessen a baktériumok, gombák és vírusok általi szennyeződéseket, ezért is olyan hasznos és jó döntés használni ezt akár a munkahelyeden vagy a jármű utasterében, de mint mondtam, mindenhol használható.
Azt pedig ne felejtsük el, hogy ez egy Magyarországon gyártott fertőtlenítő! Nem összekeverendő az ózonos fertőtlenítő eljárással. Egy olyan hasznos termékről beszélünk, ami nem növényi alapanyagokból készült, ráadásul szagtalan és megöli a baktériumokat és a penészgombát is. Ez az eljárás ködfátyol formájában juttatja az anyagot a levegőbe, így képes a leghatékonyabban működni. Ezért is szeretik olyan sokan, magánszemély használhatja a Dr. Cleanert akár a járművében, ingatlanjában, illetve a cégek és vállalatok az ipari területekben, élelmiszeripari üzemekben és akár hűtőházakban is alkalmazhatják.
Hogy milyen érvek szólnak mellette?
Nos, nézzük csak, miért is érdemes a Dr. Cleaner fertőtlenítőt használni. A legfontosabb, hogy nem toxikus, így a felhasználása biztonságos, ráadásul azonnali eredményt nyújt anélkül, hogy bármilyen szermaradvány is képződne. Igazán széles a hatássprektuma, mint említettem, ez egy gomba, vírus és baktériumölő szer. A várakozási ideje az élelmezési és egészségügyi szektorokban nulla nap, tehát nem kell várni órákat vagy napokat a használata után. Emellett érdemes arra is gondolni, hogy magánszemélyként is ugyanúgy tudja bárki használni, ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretné végre jól és eredményesen fertőtleníteni a különböző helyiségeit. De a Dr. Cleaner tökéletes megoldást nyújt a vállalatok számára is, akik például a hűtőházaikat, tárolóikat vagy raktáraikat szeretné fertőtleníteni. Ez amúgy is kötelező minden vállalat számára, ami hasonló helyiségekkel rendelkezik.
Ha felmész a Dr. Cleaner weboldalára, akkor még egy videót is találsz a termékről, érdemes megnézni, itt meg is mutatják, hogyan használják. Csupán egy percet igényel a videó megnézése, ajánlom figyelmedbe! De egyébként egy részletes leírás is található a témával kapcsolatban a weboldalukon, ebből minden kiderül, amire kíváncsi vagy.
Ha szeretnél partnernek jelentkezni hozzájuk, azt is megteheted. A főoldalon, ha a „Partnernek jelentkezem” gombra kattintasz, akkor ki tudod tölteni az űrlapot az oldal alján, ami szükséges a jelentkezéshez. Rengeteg autókozmetikai cég, üzlet és takarító szolgálat tartozik az ügyfélkörükbe, így ha hasonlóval foglalkozol, lehet, hogy nem árt, ha élsz a lehetőséggel! Hogy mi kell ahhoz, hogy partner lehess, arról szintén az oldalon tudsz tájékozódni!
Ha bármivel kapcsolatban kérdésed merülne fel, a Kapcsolat fülre kattintva ki tudod tölteni az űrlapot és el tudod küldeni nekik a kérdésedet! De ha neked könnyebb, ezeken az elérhetőségeken eléred őket: +36 70 272 0997.
A nyitva tartásról tájékozódj az oldalukról! www.dr-cleaner.hu
2020.nov.11.
Ez nem lehet más, mint a Dr. Cleaner fertőtlenítő technológia! Abban mindenképpen megegyezhetünk, hogy mostanság fontosabb az alapos és mindenre kiterjedő fertőtlenítés, mint valaha.

Szinte már fürdünk a fertőtlenítő gélekben és folyadékokban, a boltok polcairól rekord sebességgel tűnnek el a klór tartalmú tisztítószerek, és minden egyes utcán tartózkodás után úgy mosakodunk meg, mint ha éppen minimum egy vakbélműtét készülnénk elvégezni.
Fertőtlenítünk evés előtt és után, utcára lépéskor és mikor hazaérkezünk, fertőtlenítjük magunkat, a ruhánkat, a csomagolásokat, a gyerekeket és a háziállatokat is…
De miért is fontos a fertőtlenítés? Tudja valaki egyáltalán pontosan, mi történik fertőtlenítés közben? És azt, hogy pontosan mi az, amit minden alkalommal bőségesen a bőrünkre kenünk?
Valljuk be, hogy a legtöbbször fogalmunk sincsen, mit kenünk a bőrünkre, pusztán bizalmi alapon elhisszük, hogy ami a flakonban van, az megöli a kártékony elemeket, a vírusokat és baktériumokat, de közben nem teszi tönkre a bőrünket és nem juttat mérgeket a szervezetünkbe. Sokszor lehet érezni, hogy a fertőtlenítőszer alkohol tartalmú, és sokat lehet hallani a teafa olaj élénk antibakteriális erejéről, de ennél többet egy laikus csak ritkán tud a témáról. Pedig nem lenne hátrányos, ha ismernénk, mi az, amit bőrünkre kenünk, ugyan is ez a testünk legnagyobb szerve, innen minden beszívódik szervezetünkbe. Még belegondolni is rossz, mi van akkor, ha a fertőtlenítő szer valami mérgező anyagot tartalmaz, amit hatalmas dózisban adagolunk a bőrünkön keresztül szervezetünkbe. Már csak ezért is fontos, hogy mindenképpen megbízható forrásból szerezzük be a tisztálkodó és fertőtlenítő szereinket.
Egy biztos: az egyetlen esélyünk arra, hogy elkerüljük a megbetegedéseket -és itt most nem csak a korona vírusról van szó, hanem például az influenzáról is, vagy számos más megbetegedést is említhetnénk- ha betartjuk a társadalmi távolságtartás alapvető szabályait, odafigyelünk a következetes maszk viselésre, és alaposan, mindenre kiterjedően fertőtlenítünk a környezetünkben.
Igen, a közvetlen környezetünket érdemes a legjobban fertőtleníteni, hiszen, ha már a bőrünkre kerül a vírus vagy a baktérium, szinte biztos, hogy nem fogunk tudni megbetegedés nélkül megszabadulni tőle. A legtöbb kórokozó akár a nyálkahártyákon keresztül is fertőzni képes (Covid19), tehát elég, ha a szemünket vagy az orrunkat fertőzött kézzel megvakarjuk, és máris kész a betegség. De ha abban a helységben, amiben tartózkodunk hatékonyan eltávolítjuk a fertőző mikroorganizmusokat, akkor nem kell kezünkről a bőrt csontig leszárítani, elegendő egy alapos kézmosás is egészségünk védelmében.
A hatékony fertőtlenítés titka: bízzunk a vadiúj, tesztelt technológiában!
A hagyományos takarítási formákat mindenki ismeri, és jó eséllyel műveli is a hétköznapokban. A legtöbbször persze inkább portalanítunk, meg zsírtalanítunk, az otthonokban relatíve kevésszer gondoltunk eddig a vírusok és baktériumok likvidálására. Ugyan ez a helyzet például az autónkban is, ahol szinte mindent összetaperolunk és egy nagyon kicsi légtérben vagyunk összezárva sok esetben 4-en, 5-en és mégsem gondolunk sosem arra, hogy fertőtlenítsünk, csak az jár az eszünkben, hogy minden por és zsírtalan legyen. Ugyanakkor ez egy szükséges lépés, és bizonyos vegyszerek segítségével a vírusok, baktériumok és gombaspórák többségét el is tudjuk távolítani szinte maradék nélkül.
De mi a helyzet a kis résekkel és eldugott helyekkel? Hogyan szűnik meg a nehezen hozzáférhető, vagy éppen érzékeny anyagból készült felületeken a fertőzés veszély?
Csak kevesen tudják, hogy a vírusok és baktériumok a levegőben is sokáig képesek fennmaradni, és így is meg tudnak fertőzni minket. Olyan technológia kell tehát, mely mindenre kiterjedően hat, a felületeket és a levegőt is hatékonyan tisztítja, de közben a mi egészségünkre nem ártalmas.
Hallottál már a Dr. Cleaner ködképző fertőtlenítő technológiájáról?
Ez egy olyan eljárás, melynek során a fertőtlenítő szer elporlasztva kerül a levegőbe, onnan pedig ráül minden felületre és a helységben található összes tárgyra, így mindent fertőtlenít, ami a légtérben megtalálható. Beül a legkisebb résekbe is, gyorsan és könnyedén dolgozik, majd a folyamat végén szermaradvány nélkül eltűnik, és a helység újra igénybe vehető néhány percen belül. Az emberi egészségre egyáltalán nem káros vegyszer a vírusok, baktériumok és gombaspórák 99,9%-át hibátlanul eltávolítja, és tökéletesen veszélymentes helységet és felületeket hagy maga után. Emiatt aztán biztonsággal használható minden közös térben, hivatalos intézményben, iskolában, óvodában, bölcsődében, élelmiszerüzletben, irodában, bemutatóteremben, a plázákban, az orvosi intézményekben, szépségszalonokban, az otthonokban vagy az autókban… és a sort akár reggelig is folytathatnám.
Hogy mi az, ami a Dr. Cleaner technológia hatékonyságát és biztonságosságát szavatolja?
A technológia egy magyar fejlesztés, mely átesett minden szükséges engedélyeztetésen és hatásvizsgálaton. Többek között ANTSZ engedéllyel is rendelkezik ez a módszer, így mindenki nagy biztonsággal használhatja. Nem véletlen, hogy több egészségügyi intézmény és mentőállomás is ezt a módszert választja a fertőtlenítésre. Ha nekik megfelel, azt gondolom, bárki számára valós alternatívát jelenthet a Dr. Cleaner fertőtlenítő technológia.
És ami még egyértelműen mellette szól, az az abszolút elérhető ár és könnyű hozzáférhetőség. Gondoljunk csak bele, mennyi pénzt költünk akár csak egy hónapban a fertőtlenítő szerek megvásárlására. Ha hozzávesszük még a befektetett időt és energiát is, akkor már egyértelműen látszik, hogy ez a módszer nagyon is kifizetődő, sőt! Mondhatni olcsó, ha azt is alapul vesszük, mennyire gyors és hatékony.
Az otthonok fertőtlenítése is rendkívül fontos most, de talán még fontosabb az olyan helyeké, amit sokan veszek igénybe, ahol rengetegen megfordulnak, így nagy a fertőzés veszély. De az olyan helyeken, ahol kezelések zajlanak, mint például a szépségszalonok is elengedhetetlen, hogy nagy figyelmet szenteljünk a fertőtlenítésre. Ha igénybe veszed a Dr. Cleaner Technológiát, üzletedet, szalonod, egyéb helységed egy tanúsító matricával is ellátjuk jól látható helyen, hogy vendégeid, ügyfeleid is megtudják, nálad biztonságban vannak. Tehát nem csak az egészségre vigyázhatsz kellő képen és felkészülten, de a megítéléseden is javíthatsz azzal, ha ezt a cselekedetedet nyilvánossá is teszed. Aki szeretné igénybe venni a Dr. Cleaner fertőtlenítő technológiát, annak nincsen más dolga, mint felvenni a kapcsolatot a céggel weboldalukon található elérhetőségük valamelyikén, és foglalni egy időpontot. A csapat készségesen kiszáll majd a helyszínre, elvégzi a fertőtlenítést, és a kezelt helységek 15 percen belül újra használatba is vehetőek lesznek. Nincs kellemetlen várakozás, nincs zavaró szag, sem pedig egészségkárosító hatás. A Dr. Cleaner ebből a szempontból szinte minden versenytársát túlszárnyalja!
Ha te is szeretnéd, hogy munka közben te is, és a hozzád betérők is biztonságban legyenek, ha úgy vagy nyugodt, hogy otthonod vagy autód a lehető legprofesszionálisabb módon van fertőtlenítve, akkor ne késlekedj! Hagyj fel a tradicionális módszerekkel, és vegyél igénybe egy sokkal modernebb, professzionális szolgáltatást!
Mostanában olvasták