2020.nov.19.
Ha a Ralph Lauren nevet említjük, szinte kivétel nélkül mindenki tudja, hogy egy igazi klasszisról van szó.

A galléros pólókról automatikusan ő jut eszünkbe, de a márka története – a hiedelmekkel ellentétben – egyáltalán nem ezzel kezdődött.
Az egyszerű nyakkendő árusból avanzsált divatikon nem csak egy világszínvonalú márkát hozott létre, de megteremtette a kortalan és letisztult stílusosság fogalmát is, mely a mai napig méltán örvend nagy népszerűségnek és rendelkezik sok kedvelővel. Pedig az indulás számára sem volt könnyű.
A divatmogul 1939 októberében született, New Yorkban, egy szegény, zsidó család sarjaként. Már az érettségi után közvetlenül belecsöppent a divat világába, ugyan akkor még csak az osztálytársainak, barátainak készített nyakkendőket zsebpénz szerzés céljából, de később ennek köszönhette kimagasló karrierjét. Az egyetemi próbálkozás, majd a katonaság után a Brooks Brothers-nél folytatta karrierjét, de ekkor már fontolóra vette egy saját vállalkozás elindítását, ami nem is olyan sokára meg is született: Polo néven indított saját nyakkendő márkát. A márka nagy sikerére való tekintettel később megtervezte első férfiruha kollekcióját, majd ezt később női és gyermekruhákkal is bővítette.
Kollekcióit már a kezdetek kezdetén is a letisztult elegancia, a minőségi anyagok és a végtelen stílusosság jellemezte, és ez így is maradt a mai napig. A világhírnév pedig akkor jött el számára, mikor a The Great Gatsby című film jelemezeit megtervezte, és többek között Robert Redfordot is ő öltöztette ebben a nagyszerű filmben.
Ma már elmondható, hogy a Ralph Lauren a világ egyik leghíresebb divatmárkája, a világ számos országában megvásárolhatóak a férfi, női és gyermek kollekciók nagyszerű darabjai.
Nem kisebb személyek, mint az angol királyi család tagjai, híres politikusok, filmsztárok és zenészek is viselik a ruházati termékeket. A Ralph Lauren lovaspóló emblémája az elegancia ikonja lett.
Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy a nagy divatmárkák vonalát követve a lakberendezési tárgyak piacán is labdába kell rúgnia a márkának luxus elképzeléseivel. Megjelent a piacon a Ralph Lauren Home részlege, ahol csak is kiváló minőségű, luxus kategóriás bútorok, lakástextilek és kiegészítők vásárólhatóak a nagyközönség számára. Jó hír, hogy már kishazánkban is elérhető a Ralph Lauren Home részlege, a Budapesti Gallery A forgalmazásában.
(A Ralph Lauren Home Gallery A (Ralph Lauren & Yves Delorme) könnyen megközelíthető helyen található, címük és elérhetőségük: 1055. Budapest, Falk Miksa u. 5 Telefonszám: + 36 (1) 9515468 Facebook: GalleryA.budapest/ www.ralphlaurenhome.com)
Idős kora ellenére a divatmogul még ma is aktív életet él, szívesen vesz részt társasági eseményeken, és még egy népszerű sorozatban a Jóbarátokban is szerepelt. (Önmagát alakította.) A világ számos pontján rendelkezik ingatlanokkal, és idejét legszívesebben családja körében tölti: két fia, és egy lánya van. Old Timer autó gyűjteménye is világhírű a ruhamárkáján kívül, melyet még bostoni művészeti múzeumban is kiállítottak.
Ralph Lauren története nem csak meseszerű, de igen tanulságos és inspiráló is egyben. Erőt ad azoknak, akik azt gondolják, a nehéz helyzetekből nincsen kiút. Ha ezt a történetet tekintjük, láthatjuk, hogy az esély mindenki számára adott, és egy szegény zsidó fiúból is lehet elég kitartással és sok munkával a világ egyik leghíresebb divatmárkájának tulajdonosa.
2020.nov.19.
Ha már otthon töltjük legtöbb időnket mostanság, a legjobb, amit tehetünk, hogy minden szempontból komfortossá tesszük otthonunkat.

Nem árt az sem, ha egy kis vérfrissítést alkalmazva új energiákkal és benyomásokkal töltjük fel a belső tereket.
A legfrissebb divat abszolút a minimalista elképzeléseket helyezi előtérbe, letisztult föld színek, nagy, üres felületek, egyszerű vonalvezetések… de van, akinek ez nem elég. Az ízlés és a stílus fontos szerepet játszik egy otthon berendezésében is. Vannak ugyan olyanok, akik az ilyen egyszerűbb berendezésért rajonganak, és akkor érzik maguk körül rendezettnek a környezetet, ha minden el van pakolva, nincsenek úgynevezett porfogók a térben. Ugyanakkor mások rajonganak a részleteségért, szeretik a jó minőségű és kidolgozott kiegészítőket. Most, karácsony tájékán a díszítés amúgy is kiemelt fontosságúvá válik a legtöbb helyen, előkerülnek az ilyenkor használatos díszpárnák, a mécsesek, és díszek kerülnek a polcokra, asztalokra egyaránt.
Jól jön hát egy-két olyan beszerzési forrás, ahonnan különleges és elegáns darabokra tehetünk szert.
A legtöbb lakberendezési áruház már előrukkolt a karácsonyi árukészlettel és díszekkel, figurákkal tette tele polcait. Vannak azonban olyanok is, akik az év ezen időszakában is inkább olyan berendezési tárgyakat, díszeket és kiegészítőket választanak, melyeket nem csak most, de akár egész évben is használhatnak. Ha olyan színeket veszünk számításba, melyek fényesek, feltűnőek, akkor miért is ne lehetne egyes elemeket tekintve egész évben karácsony?
Nézzünk csak meg erre néhány gyakorlati példát!
Ott vannak például a mécsestartók, a gyertyák és párologtató illatosítók. Ezeket egész évben használhatjuk akár, ha kedveljük őket, nem csak a téli időszakban kerülhetnek elő a szekrényből. Ha olyat választunk, melynek a külseje kicsit fémes, metálos, vagy éppen szép üveg, akkor jól passzolhat a karácsonyi dizájnba is, ugyanakkor nem csak kifejezetten karácsonykor passzol jól a lakás teljes dekorációjába. A lakberendezés területén párologtatók, illatosítók tekintetében pedig számos olyan lehetőség van, amikor az illat cserélhető, de az üveg vagy kerámia alap állandó, így ezek is örök darabnak számítanak.
Aztán játszhatunk a lakásban a textíliákkal is, ha észrevétlenül szeretnénk karácsonyi hatást kelteni. A fenyőzöld a pirossal vegyítve akaratlanul is karácsonyi hatást kelt, de ezeket később külön is használhatjuk, ha jól illik az otthon színvilágába. De ugyan így lehet ünnepi jellegű a fehér, a szürke, az arany és az ezüst is. Nem kell megijedni a dominánsabb, feltűnőbb színektől sem, hiszen főleg egy letisztult környezetben még jól is mutat egy kis domináns szín.
Az evőeszközök, poharak, kínálótálak tekintetében is nyugodtan lehetünk ünnepélyesek, ha ezt ízlésvilágunk megengedi. Nincs is fennköltebb, mint egy csodás kristálypohár készlet, egy nagyszerű és elegáns porcelán tányér szett kíséretében! Ezeket szintúgy használhatjuk egész évben, nem kell őket elpakolnunk pusztán azért, mert nincsen ünnep.
És hogy hol szerezhetjük be mindezeket?
Számos helyen elérhetőek szép darabok, de ha az igazi minőségre hajtunk, és hosszú távon szeretnénk használni a megvásárolt eszközöket, érdemes ellátogatnunk a Budapesti Gallery A-ba, ahol Magyarországon egyedülálló módon elérhető a Ralph Lauren Home lakberendezési részlege.
Itt megtapasztalhatjuk az igazi elegancia megtestesülését, a jó minőség és a magas színtű esztétikum társulását, és a kortalan nagyság érzését egyaránt!
Ha te sem vagy az, aki télapó és angyalka figurákkal rakná tele szívesen a lakást, de szívesen kölcsönöznél otthonodnak elegáns módon ünnepi hangulatot, mindenképp be kell nézned ide! A galéria kedves dolgozói készséggel segítenek neked a legoptimálisabb termékeket kiválasztani!
Elérhetőség:
- Budapest, Falk Miksa u. 5 . Telefonszám: + 36 (1) 951 5468
Facebook: GalleryA.budapest/
2020.nov.10.
Már nem számít újdonságnak számunkra a viszonylagos bezártság, hiszen a tavaszi időszakban már megtapasztalhattuk, mit is jelent ez az újfajta rend.
Bár a szabadban sportolás, a kirándulás, sétálás lehetősége továbbra is adott, de mégis sokkal több időt kell most otthonunkban töltenünk, mint előtte.

A járvány egyre újabb és újabb kihívások elé állít minket.
Bár azt is gondolhattuk volna, a nehezén már túl vagyunk, ugyanakkor számíthattunk rá, hogy a hideg, nyirkos idő beköszönte új löketet ad majd a vírus terjedésének, ezáltal ismét otthonunk falai közé szorulunk. Nem szabad erre büntetésként gondolnunk, inkább lássuk meg a benne rejlő lehetőségeket, a jót, amit kihozhatunk belőle, ha igazán akarjuk.
A mai nappal bezártak újra az éttermek, szórakozó helyek, csak elvitelre lehet rendelni, de nincsenek mozik, sem színházak és az edzőtermek is becsukták kapuikat minimum 1 hónapra. Kérdéses még, hogy a zárlat meghatározott időtartama után ki lehet-e majd újra nyitni ezeket az egységeket, de jobb, ha inkább felkészülünk mindenre.
Már a tavaszi időszakban is megnövekedtek az otthon használható termékek forgalmazási számai. Sokkal többen vásároltak műszaki cikkeket, háztartási gépeket és bútorokat is, mint előtte. A 21. századi ember nem feltétlenül arra volt berendezkedve, hogy otthonában jelentős időt töltsön, hiszen a hosszú munkarendek, a sok szórakozási lehetőség és program, elfoglaltság a dolgozó ember otthonát szinte alvóhellyé avanzsálta, de ez most megváltozott. Újra fel kell töltenünk házainkat és lakásainkat élettel, ha szeretnénk magunkat nyugodt és kellemes környezetben tudni a nap egészében.
Az ünnepek közeledte egy plusz nyomást is helyez ránk ebből a szempontból. Ilyenkor mindenki szereti, ha otthona tiszta, rendezett, szépen feldíszített. A hangulatot nagy mértékben tudja befolyásolni az is, ha kicsit játszunk a berendezéssel, beszerzünk néhány új bútordarabot, átrendezzük egy kicsit a helységeket, és például új lakástextilekkel is kialakíthatunk egy teljesen új hangulatot, környezetet.
Fontos, hogy tudjuk, nem csak a digitális eszközök foglalhatnak le minket a bezártság idején. A munkánkhoz vagy. A tanuláshoz persze be kell szerezni a szükséges eszközöket, de ezen kívül jobban tesszük, ha nem csak ezekkel próbájuk lefoglalni magunkat. Egy jó könyv, egy tartalmas beszélgetés -akár telefonon vagy videochaten keresztül is- feldobhat minket, enyhítheti magányunkat és kihozhat minket az esetleges lehangolt állapotból. A szociális élet minimalizálása sokak hangulatára lehet negatív hatással, de ezt enyhítendő sokat tehetünk otthonunk kényelméért egy kényelmes ülőalkalmatossággal, lágy színekkel és kellemes tapintású anyagokkal.
Tehát összességében elmondható, hogy érdemes tennünk otthonunk kényelméért és szépségéért, ha azt szeretnénk, hogy a következő néhány hónap ne egy keserves lemondás, egy rosszul megélt bezártság, hanem sokkal inkább egy féle „szanatóriumi élmény” legyen. Gondoltál már rá például, hogy lecserélhetnéd a törölközőidet? Nem a színük miatt, vagy a nagyságukért, a dizájnért, pusztán azért, hogy egy pihentető fürdő után egy valóban minőségi, finom tapintású anyag öleljen körbe. Igen is kihasználhatjuk jól is ezt az időszakot, csak meg kell látnunk benne a lehetőségeket.
Gondoljunk csak bele például, egy nap mennyi időt töltünk utazással…
Ezt most teljes egészében megspórolhatjuk a home office által, és tölthetjük inkább regenerálódással, pihenéssel. Persze, a pihenésnek is megadhatjuk most a módját, például kivételesen jó minőségű, luxus ágyneműkkel. Vagy, azokon a helyeken, ahol eddig mindig rohantunk, most sétálgathatunk céltalanul, kellemesen lődörögve, és felfedezhetjük az eddig is látott, de sosem észrevett lehetőségeket.
Betérhetünk például olyan boltokba is, ahová korábban sosem, mert mindig siettünk, vagy nem mertünk bemenni, persze csak addig, amíg lehet. És ha már az otthonlété megint a főszerep, kössük össze a kellemeset a hasznossal, és vásároljunk otthonunkba jó minőségű, és csodálatosan szép termékeket. Személyes javaslatom a Ralph Lauren Home részlege, melynek termékeihez a magyaroroszági egyetlen kiállítóteremben és mintaboltban, a Gallery A-ban lehet hozzájutni. Csodálatos, amit itt találunk, minden egyes részletében maga az elegancia a bolt, ha itt vásárolsz, úgy érezheted, hogy egy különleges réteghez tartozol.
Elérhetőségük: Ralph Lauren Home Gallery A (Ralph Lauren & Yves Delorme) 1055. Budapest, Falk Miksa u. 5 Telefonszám: + 36 (1) 9515468
Facebook: GalleryA.budapest/ www.ralphlaurenhome.com.
Itt biztosan megtalálsz mindent, amivel otthonodat feldobhatod, amivel emelheted minden egyes helység komfortját és színvonalát, de még ennél is többet rejt ez a kis ékszerdoboz! Itt megtalálod a valódi stílusosságot is, amit talán már rég óta keresel, egy olyan színvonalat, amit Magyarországon egyetlen más lakberendezési bolt sem képvisel. Elengedheted az unalmas tömeggyártott bútorokat és kiegészítőket! Az idei év vége teljen neked is az elegancia és a minőség jegyében.
De nem csak magadnak szerezhetsz itt be csodálatos bútorokat és kiegészítőket, szeretteidet is meglepheted valamivel. Ha még nem tudod, mit vásárolj karácsonyra, akkor ne késlekedj, és látogass el ebbe a csodás kiállítóterembe! Mert ez az ünnep más lesz, mint a többi. Talán még sosem voltunk ebben az emberöltőben egymástól ennyire elszigetelve, így sokkal nagyobb a felelősségünk abban, hogy az ünnepek varázsát megteremtsük.
Több figyelmet szentelhetünk most saját környezetünkre, az egészen apró, kicsiny részletekre, és rohanás híján most igazán beletemetkezhetünk az intim érzéseinkbe. A mikró családi egységek most sokkal nagyobb szerepet kapnak, kevesebb lesz a nagy családi ünnep, az ide-oda rohangálás és kapkodás, esélyünk lesz elmélyedni és valóban megélni a pillanatokat. Az ünnep valódi lényege nem az ajándék, hanem az, hogy lelkünket is ünneplőbe öltöztessük, és időt tölthessünk azokkal, akiket szeretünk. De ezt az időt sokkal jobb úgy eltölteni, ha körülöttünk a környezet nem csak rendezett, de egyedi, stílusos és minden részletében finoman kidolgozott is.
Szóval nyugodtan vágjunk bele a projektbe, és alakítsunk ki egy kellemes, örömteli, szívet melengetően csodálatos környezetet az otthonunkban. Kezdjük például azzal, hogy szabaduljunk meg attól, amire már nincsen szükség. Pakoljuk át a szekrényeket, selejtezzünk, rendezkedjünk, teremtsünk átlátható és rendezett környezetet. Ha pedig ezzel megvolnánk, akkor beszerezhetünk új dolgokat is, feldobhatjuk az eddigieket, és nyugodtan legyünk merészek!
Nem kell attól tartanunk, hogy az új otthoni eszközöket és bútorokat nem fogjuk majd eléggé kihasználni! Bár a célzott szeparáció várhatóan néhány hónapon belül véget ér, a világ ennek a helyzetnek köszönhetően örökre megváltozik. Rendezkedjünk hát be erre az új világrendre, mert aki nem így tesz, később meg fogja bánni! A minőségi időtöltés fontosságát eddig sem lehetett eleget hangsúlyozni, de most új értelmet nyert minden, és ebben az új helyzetben új szabályoknak is kell megfelelni. De egy biztos: mindenki szeretne boldogan élni, és ennek érdekében most a figyelmünket befelé kell fordítani. Befelé önmagunkba, befelé a családunkba, és befelé, az otthonunk falai közé!
Mostanában olvasták