2020.nov.24.
Prémium minőségű palánták nagy mennyiségben a Krimzon Kft-nél
Idén sajnos több rossz hír is napvilágot látott a mezőgazdasággal kapcsolatban, és sajnos most sincs ez másképp.

Idáig csak „pletykáltak” róla, de mint kiderült, a pletykák igazak: a gazdálkodóknak bizony kukoricavetőmag-hiánnyal kell szembenézniük.
Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy ez mekkora mennyiséget jelent, de azt viszont szemmel láthatólag észre lehet venni, hogy a rendelkezésre álló kukorica nem elegendő. A pontos számot majd csak jövő év elején, vagyis 2021 január környékén fogják tudni megmondani, ugyanis akkor van vége az engedélyeztetési eljárásoknak.
Az idei év sok szempontból nem volt kedvező a kukoricavetőmagok számára, ebben az időjárás játszott a legnagyobb szerepet. És ezzel nem csak a hazai gazdák, termelők, mezőgazdasági szereplők szembesültek, a környező országokban is hasonló problémákkal küzdenek. A hiány a legnagyobb vetőmagot előállító országokban jelent meg, vagyis Romániában és Franciaországban és ez a probléma forrása nálunk és a környező országokban is.
Mivel idén nagyon kevés eső esett és nagy volt nyáron is a szárazság, azt becsülik a hozzáértők, hogy a termésátlag jóval elmarad az öt éves átlagtól. Az időjárás idén sok mindenkinek nem kedvezett, számos más területén a mezőgazdaságnak is arról számoltak be, hogy nem lett elegendő a termés.
Egyébként a mezőgazdaság számára a termeléssel kapcsolatban van egy nagyon jó megoldás itthon, ezt számos vállalat és mezőgazdasági szereplő „alkalmazza”. A Krimzon Kft. Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasággal foglalkozó vállalata, ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági gépek, zöldségek és gyümölcsök forgalmazásában ők a legismertebbek.
A cég még 1995-ben alakult, akkor még csak a zöldségek és gyümölcsök nagykereskedelmével foglalkoztak, viszont kibővítették pár évvel később a tevékenységi körüket, így aztán azóta már a mezőgazdasági és ipari gépek forgalmazásával is foglalkoznak. Náluk ugyanúgy lehet új és használt gépeket is venni.
De nem ez az egyetlen, ami miatt annyira szeretik a mezőgazdaságban dolgozók a céget. Ha ez mind nem lenne elég, a Krimzon Kft. még palánták forgalmazásával is foglalkozik, ők ugyanis a lengyel származású, Krason cég magyarországi hivatalos forgalmazói. Nagy tételben is lehet tőlük vásárolni, ezzel pedig rengeteg vállalat és gazdaság él, minden évben egyre jobban nő az eladások száma, és ez nem véletlen. A Krimzonnál mindenki csak és kizárólag kiváló minőségű palántákat vásárolhat, és ez nem csak duma. A Krason üvegházakban, nagyjából 11 hektáron neveli a szántóföldi zöldségpalántákat. A cég az évek alatt folyamatosan képes volt növekedni, kialakítottak egy stabil vásárlói kört, azonban a vásárlók száma még mindig évről évre nő. Most már a termelés náluk 14 hektáron működik.
A Krimzon Kft. pedig pontosan ezeket a palántákat forgalmazza itthon, amiket akár nagy tételben is meg lehet vásárolni, a cég garantálja a kiváló minőséget. Egyébként nem csak Magyarországon nőtt évről évre a kiszállított palánták száma, a Krason palántákat más országokban is szeretik, mint például Litvánia, Szlovákia, Észtország – csak hogy említsek párat.
A Krimzon Kft-nél pedig oltott palántákat is előállítanak (ilyen például a paradicsom és a paprika is), sőt, extra kínálat náluk, hogy a tálcás palántáknál, vagyis a káposztaféléknél kérhető a Phytodrip technológia is.
Érdemes felvenni a kapcsolatot a céggel, ha nagy mennyiségben szeretnél tőlük palántát rendelni. Vállalatok, gazdaságok, mezőgazdasági termelők számára nagyszerű választás a Krimzon Kft., mert bármire is legyen szükség, azt náluk mindenki megtalálja. Ráadásul jó áron, prémium minőségben. A pontos árakkal, mennyiséggel és a szállítással kapcsolatosan vedd fel velük a kapcsolatot, minden felmerülő kérdésre szívesen válaszolnak akár emailben, akár telefonon: +36 30 559 1552, office@krimzon.eu, www.krimzon.eu
Ha gazdaságot, üzemet, vállalkozást vezetsz, netalántán saját célra szeretnél nagy mennyiségben palántát rendelni, akkor válaszd a Krimzon Kft-t!
Ne várj a csodára, vedd a kezedbe az irányítást és próbáld ki a legjobb palántákat, amit a piacon kapni lehet!
2020.nov.20.
Sajnos nemrég arról számoltak be, hogy a foszfor az egyik legdrágább tápelem a világon, ráadásul ebből véges a világ tartaléka.
Ez pedig azt jelenti, hogy az előrejelzések alapján a foszfor akár hiánycikké is válhat a jövőben.
Éppen ezért valamit ki kell találni, új mezőgazdasági stratégiákra lesz szükség, ez már biztos.
Számos olyan ökológiai trágyázószer létezik, amelyek olyan mikroorganizmusokat tartalmaznak, amelyek arra képesek, hogy a talajban azokat a foszforokat, amik kötöttek vagy esetleg felvehetetlen formában vannak jelen, azokat elérhetővé tegyék a növényeknek, hogy aztán azok ezeket a tápanyagokat fel tudják venni.
Mivel – mint már mondtam – a jövőben a foszfor az agráripari felhasználást illetően hiánycikké válhat, ezért muszáj az újabb környezetgazdálkodási technológiákat valahogy áthelyezni a gyakorlatba, ez most már eléggé sürgős lenne. És pontosan ehhez szükségesek például az újabb trágyázószerek.
A mezőgazdaság amúgy is évek óta már nehéz helyzetben van, arról nem is beszélve, hogy vásárlóként mindenki tapasztalja a nehézségek által létrejött áremelkedéseket. Mindenki látja sajnos, hogy már most sokkal többet költünk gyümölcsre úgy is, hogy nem veszünk nagyobb mennyiséget. Nagyon drágák lettek a zöldségek, a gyümölcsök főként.
Az elmúlt időszakban egyre többen kezdtek el otthon kertészkedni (ha van rá esélyük). Aki nem kertes házban lakik, de nagyobb erkéllyel rendelkezik, az az erkélyt rendezi be mini-kertnek. Rengetegen otthon termesztik a zöldségeket (is) maguknak. Aki szeretne ilyesmibe belevágni, annak szívből tudom ajánlani a Krimzon Kft-t, ez a cég ugyanis többek között palánták forgalmazásával is foglalkozik. De nem csak házi termesztéshez, hanem a legnagyobb mennyiségű termesztéshez is ki tudják szolgálni az igényeket, így a kisebb, nagyobb vagy óriás gazdaságok is kereshetik őket ebben a témában bizalommal.

A tevékenységi körükhöz emellett még hozzátartozik a mezőgazdasági gépek forgalmazása is, illetve a zöldség és gyümölcs nagykereskedelme.
Amit érdemes tudnod, az az, hogy a cég a lengyel Krason cég hivatalos forgalmazója. Ennél a lengyel cégnél a szántóföldi zöldségpalánták üvegházakban neveltek, ezt a professzionális termelést már 1997 óta űzik. A cégüket sikerült az elmúlt években egész jól kibővíteni és korszerűsíteni. Jelenleg már 14 hektáron folyik a termelés, ebből 11 hektáron modern üvegházak állnak.
A Krason palántái nem csak náluk, Lengyelországban örvend kiemelkedő sikernek, hanem egyaránt egész Európában, így itthon is nagyon kedveltek lettek az évek során a cég által forgalmazott palánták. Érdekesség, hogy itthon is – de ugyanúgy például Lettországban, Észtországban vagy éppen Szlovákiában is – évente növelik a kiszállított palántáknak a számát, ez nálunk a múlt évben például már 12 millió palántát jelentett.

A választék igencsak széles, van náluk uborka, paprika, paradicsom, saláta és még káposztafélék is. Ha palántát szeretnél vásárolni, megéri a Krimzon KFt-t választani, ugyanis náluk csak és kizárólag minőségi palántákat tudsz vásárolni, emellett a szállítás is pontos náluk. A cég a növényei számára a legmegfelelőbb környezetet biztosítja, ezzel is garantálva a minőséget. Egyébként megemlíteném azt is, hogy a Krimzon oltott palántákat is előállít, ilyen például a paprika és a paradicsom is. Ráadásul extra kínálatként választható a tálcás palántáknál (leginkább a káposztaféléknél) a Phytodrip technológia.
Ha zöldséget szeretnél otthon termeszteni, bátran ajánlom neked a Krimzon Kft-t, hiszen ők adnak a minőségre, látszik, hogy csak olyan termékekkel foglalkoznak, amik minőségiek, nem véletlenül forgalmazzák a Krason cég palántáit is. A választékban pedig megtalálható paprika, káposzta, karfiol, paradicsom, és még sorolhatnám. Ha kíváncsi vagy a teljes listára, menj fel a Krimzon Kft. weboldalára, vagy érdeklődj a következő elérhetőségek egyikén: office@krimzon.eu, +36 30 559 1552,
2020.nov.10.
Ismét bekövetkezett az, amit szinte senki nem szeretett volna.
Ugyanazokat az intézkedéseket ismét bevezette a kormány, amik már tavasszal is jó sokáig az életünk részét képezték.
Hogy ennek most van-e értelme, jó döntés volt-e, mennyire drasztikusak ezek az intézkedések és hogy mennyire lesznek rossz hatással a gazdaságra és az emberekre, abban jelenleg nem tudunk és nem is szeretnénk állást foglalni.
Viszont az jó hír, hogy az ismét életbe lépett korlátozások egyik része, vagyis az, hogy a megadott időszakban (20:00-05:00 között) kijárási tilalom van, a mezőgazdaságban dolgozók munkavégzését nem érinti.
A kijárási tilalom azt jelenti jelen esetben az országunkban, hogy az adott időszakban mindenkinek a lakóhelyén, tartózkodási helyén, vagy éppen a szálláshelyén kell tartózkodnia.
Ha nagyon fontos elintéznivalója van valakinek, akkor azt elintézheti, sőt, aki ebben az időszakban jár dolgozni, annak sem jár szabályszegéssel a lakóhelyének elhagyása.
Ez azt jelenti tehát, hogy akinek dolgoznia kell, az mehet dolgozni. Ugyanúgy, mint tavasszal, az első hullám idején, akkor is ugyanez volt a helyzet.
Mivel itt esti időszakról van szó, tehát 20:00-05:00 kőzöttre vonatkozik a kijárási tilalom, azért az intézkedés a mezőgazdaságot sem érinti.
Nyilván az már más tészta, hogy a vendéglátóegységeknek be kell zárniuk és rendezvényeket is betiltottak, viszont a tény, hogy az éttermekből például a házhoz szállítás engedélyezett, talán egy kis reményt kelt a vendéglátásban, kereskedelemben dolgozók számára.
Mivel szabad házhoz szállítással ételt rendelni az éttermekből, ezért nekik folyamatos alapanyag ellátásra van és lesz szükségük.
Úgy gondolom, már a tavaszi hullámnál is látszódott, sőt, korábbi válságok idején is megfigyelhető volt, hogy az emberek akkor is rendeltek ételt.
Ez most sem lesz másképpen.
A teljes home office amúgy sem megoldható minden munkavállaló és cég számára, de az embereknek nem mindig van akkor sem több idejük főzni, ha otthonról dolgoznak. Így aztán az ételrendelés terén túl sok minden nem fog változni most sem.
A kereskedelemben dolgozóknak fel kell készülniük arra, hogy talán megint kialakul a pánik a korlátozások miatt és az emberek megrohamozzák a boltokat.
Fel kell készülnie a mezőgazdaságban dolgozóknak is arra, hogy ez az egész világjárvány talán olyan következményekkel fog járni, amit nem fognak tudni egykettőre megoldani.
Viszont! Fontos látni, hogy a mezőgazdaság az egyik olyan terület minden országban, aminek folyamatosan működnie kell, amiben folyamatosan szükség van a munkaerőre. A cégekre, a vállalkozókra, a gazdákra, a mezőgazdasági munkavállalókra.
Nélkülük bizony nem tudnának az üzletek, bevásárlóközpontok folyamatos élelmiszerpótlást kapni.

A mezőgazdaság nem csak akkor tud jól produkálni és „hozni a számokat”, ha sok a munkavállaló, a földeket művelő gazda. Szükség van megfelelő mezőgazdasági gépekre, eszközökre, amikkel a termelést is megfelelő minőségben lehet végezni. Itthon a Krimzon Kft. a legjobb választás, ha mezőgazdasági eszközökről és gépekről van szó.
A mezőgazdaságban nagy szükség van a feldolgozógépekre, azokból pedig újat és használtat is egyaránt lehet náluk kapni. A cég már 1995 óta létezik, akkor még zöldség és gyümölcs nagykereskedelem volt csak a fő tevékenységük.
Viszont hamar kiderült, hogy a cégnek bizony van helye a szakmában, és a tevékenységi körüket 2013-ban ki is egészítették. Azóta foglalkoznak mezőgazdasági és ipari feldolgozógépek forgalmazásával is. És ha ez még nem lenne elég, bő egy évvel ezelőtt, 2019-ben palánta forgalmazásba is belekezdtek.
Azt ezek után pedig biztosra állíthatjuk, hogy a Krimzon Kft Magyarországon (és egyébként a környező országokban is) az egyik piacvezető forgalmazójává nőtte ki magát a mezőgazdasági gépeket tekintve.
Náluk kapható új és használt traktor, öntözőgép, vetőgép, permetezőgép, illetve még sok más egyéb munkagép és alkatrész is.
A legnagyobb gyártók közül csak hogy egy-kettőt említsek: Michalak, Weremczuk, Krukowiak, John Deere stb.
Az egyik legfontosabb, amire a mezőgazdaság területén szükség van, azok a különböző feldolgozógépek.
Az egyik igazán kedvelt mezőgazdasági gép a Krimzon Kft.-től vásárlók körében, a ZÖLDSÉG SZORTÍROZÓ „SR” SZÉRIA
. Ez a gép képes az összes zöldségnek a vastagsága alapján szétválogatni azokat. Ez a gép egyébként elsősorban leginkább a hosszúkás zöldséges szétválogatására alkalmas.
Működése egészen könnyen megérthető: a gépben lévő hengerek egyidejűleg képesek szétválogatni a zöldségeket, vagyis mivel egyszerre forgó és mozgó hengerek is vannak benne, ezek teszik lehetővé, hogy a mozgás során a zöldségek folyamatosan képesek egymás között megváltoztatni a helyüket, ez a pontos válogatás szempontjából fontos.
Ennek a gépnek a válogatási tartománya 15 mm-től egészen 85 mm-ig terjed, 3 részre osztja el a zöldségeket, ennek fokozatosan lehet beállítani a méretét.
Ez a gép teljesen megbízható és a munka is sokkal gyorsabb és könnyebb lesz általa. Rengetegen használják, ezért csak ajánlani tudom. A Krimzon Kft. oldalán könnyen megtalálható minden gép és termék náluk, leírással együtt.
Ha esetleg bármelyik érdekel, az „Érdeklődöm” gombra kattintva tudod a legegyszerűbben felvenni a céggel a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétellel pedig a kollégák a legkedvezőbb árat, illetve feltételeket tudják Neked biztosítani.
Kérdés esetén is nyugodtan lehet hozzájuk fordulni, hiszen az ügyfélszolgálatos kollégák mindenben készségesen segítenek. Minden márka, amit a cég forgalmaz, magas minőséget kínál, a munka pedig, mint említettem, probléma mentes és gyors lesz ezekkel a gépekkel.
Bármilyen gépre is lenne szükséged a mezőgazdasági munkához, náluk biztos, hogy megtalálod. Sőt, ez még nem minden!
Minden, a Krimzon Kft. által forgalmazott gépre garancia jár, ráadásul akkor is szervízelik a gépeket, ha már lejárt a garancia.
Ha pedig olyan helyzetben lennél, hogy a beruházásodhoz kellene egy kis segítség, akkor a cég ennek érdekében hitel – és lízingkonstrukciókkal áll mindenkinek a rendelkezésére!
A cégnek vannak külön pályázat írói, akik ezeknek az ügyeknek az írásos lebonyolítását vállalják. A szállítást és a fizetési módokat is megtudhatod tőlük, ha felveszed felük a kapcsolatot!
Ez fontos, hiszen a szállítás módja és költsége is attól függ, hogy mekkora méretű és súlyú terméket, gépet kell szállítani.
Megéri befektetni a mezőgazdasági gépekbe, hiszen azok az elsőszámú dolgok, amikre mindenképpen szükség van az ilyen jellegű munkáknál.
Ráadásul, ha megfelelő minőségű gépeket vásárolsz, akkor tényleg gondolhatsz úgy a gépekre, mint egy beruházás, hiszen a minőségi gépek rengeteg időt és energiát spórolnak meg. Nem kell évente lecserélni, szétbontani vagy akár örökre megválni tőlük, mert teljesen tönkrementek.
Legalább is akkor biztos, hogy nem kell ilyen problémákkal foglalkoznod, ha a mezőgazdasági gépeket és eszközöket a Krimzon Kft-től vásárlod meg.
Náluk nem csak a mezőgazdasági gépek, de még a palánták és a többi eszközök is minőséget képviselnek. Rengetegen vesznek például palántákat is tőlük, nem csoda, hiszen a palántáik is jó minőségűek! Ezeknek kizárólag a legjobb környezetet biztosítják, hiszen csak így lehet tökéletesen biztosítani a minőséget a vásárlók számára.
Egyéb tevékenységükhöz tartozik például az oltott palánták előállítása is, ilyen a paradicsom vagy a paprika.
Magánszemélyek és cégek is bátran vásárolhatnak tőlük, aki pedig úgy érzi, hogy nincs annyira képben a témával, annak sem kell elkeserednie, mert pontos tájékoztatást kap mindenki az általa választott gépekről.
Ha kérdés van, nyugodtan felteheted azt a kontaktfelvételnél is, így biztos, hogy azt a gépet fogod megvásárolni, amelyikre szükséged van.
Elérhetőségük: +36-30-559-1552, office@krimzon.eu.
2020.nov.10.
A drónok használata a gazdaság szinte minden ágazatában gyorsan növekszik, de a drónhasználat a mezőgazdasági iparban virágzik.
Egyes jelentések szerint a mezőgazdasági drónpiac várhatóan a 2019-es 1,2 milliárd dolláros (USD) iparágról 2024-ben 4,8 milliárd dollárra nő.
A felderítéstől a biztonságig a drónhasználat néhány rövid idő alatt mindenütt elérhetővé válik a nagy és kisüzemi gazdaságokban.
A drónok által a gazdaságokban gyűjtött információkat gyakran használják az agronómiai döntések jobb tájékoztatására, és egy olyan rendszer része, amelyet általában „precíziós mezőgazdaságnak” neveznek.
A sok területen, a drónok használata nélkülözhetetlen része a nagyméretű precíziós gazdálkodáshoz. A drónokat felvevő mezökről gyűjtött adatok segítenek a gazdáknak megtervezni ültetésüket és kezelésüket a lehető legjobb hozam elérése érdekében. Egyes jelentések azt mutatják, hogy a precíziós gazdálkodási rendszerek használata akár 5% -kal is növelheti a hozamot , ami jelentős növekedés egy tipikusan alacsony haszonkulccsal rendelkező iparágban. Ebben a cikkben megvizsgálunk néhány olyan területet, ahol a drón-technológiákat már használják a gazdaságokban, néhány új mezőgazdasági drón-technológiát vizsgálnak, és érinteni fogunk néhány lépést és kihívást a mezőgazdaságban a drónok széles körű használatának elfogadásához.
Növény -egészségügyi
A nagy sikerrel már bevezetett drónképek egyik felhasználási területe a növények állapotának figyelemmel kísérése. A Normalized Difference Vegetation Index ( NDVI ) nevű speciális képalkotó berendezéssel felszerelt drónok részletes színinformációkkal adnak a növények egészségét illetően. Ez lehetővé teszi a gazdák számára, hogy figyelemmel kísérjék a növényeket növekedésük során, így minden problémát elég gyorsan meg lehet oldani a növények megmentése érdekében. A „szokásos” kamerákat használó drónokat a növények állapotának ellenőrzésére is használják. Sok gazda már műholdas képeket használ a növények növekedésének, sűrűségének és színeződésének figyelemmel kísérésére, de a műholdas adatokhoz való hozzáférés költséges és sok esetben nem olyan hatékony, mint a drón képalkotás. Mivel a drónok a mezők közelében repülnek, a felhőtakaró és a rossz fényviszonyok kevésbé számítanak, mint műholdas képalkotás esetén. A műholdas képalkotás a mérő pontosságát kínálhatja, de a drón képalkotás képes pontos képet elhelyezni milliméteres távolságban . Ez azt jelenti, hogy az ültetés után az állványrésű területeket szükség szerint észrevehetjük és újra telepíthetjük, és azonnal felismerhetjük és kezelhetjük a betegségeket vagy a kártevők által okozott problémákat.
A terepi körülmények figyelemmel kísérése
A drónmező monitorozását a talaj és a terepviszonyok állapotának figyelemmel kísérésére is használják. A drónok pontos tereptérképeket tudnak nyújtani, ideértve a magasságra vonatkozó információkat is, amelyek lehetővé teszik a termelők számára, hogy bármilyen szabálytalanságot találjanak a mezőn. A terepi magassággal kapcsolatos információk hasznosak a víz elvezetési minták és a nedves / száraz foltok meghatározásában, amelyek hatékonyabb öntözési technikákat tesznek lehetővé. Néhány mezőgazdasági drón-kiskereskedő és szolgáltató emellett továbbfejlesztett érzékelőkkel is kínálja a talaj nitrogénszintjének ellenőrizhetősége érdekében . Ez lehetővé teszi a műtrágyák pontos kijuttatását, a gyenge termőhelyek kiküszöbölését és a talaj egészségének javítását a elkövetkező években.
Ültetés és vetés
A drónok egyik újabb és kevésbé széleskörű elterjedése a mezőgazdaságban a vetőmagok ültetése. Az automatizált drón vetőgépeket jelenleg leginkább az erdészeti iparban használják, de a szélesebb körű használat lehetősége a láthatáron van már. A drónokkal történő ültetés azt jelenti, hogy a nagyon nehezen elérhető területek újra telepíthetők a munkavállalók veszélyeztetése nélkül. Sokkal hatékonyabban képesek ültetni két kezelőből álló csapatból és tíz drónból, amelyek napi akár 400 000 fa ültetésére képesek!
Spray Applikáció
Dél-Kelet-Ázsiában már elterjedt a drónhasználat a permetkezelésekhez, Dél-Korea pedig drónokat használ körülbelül 30% -a a mezőgazdaságuk permetezésénél. A drón permetezőgépek nagyon nehezen elérhető területeken képesek navigálni, például meredek helyeken, vagy nagy magasságban. A drón permetezőgépek megmentik a munkavállalókat attól, hogy hátizsákos permetezőkkel kelljen a földeken közlekedniük, ami veszélyes lehet az egészségükre. A Drón permetezőgépek nagyon finom permetezési alkalmazásokat kínálnak, amelyek meghatározott területekre irányíthatók a hatékonyság maximalizálása és a vegyszerköltségek megtakarítása érdekében. Jelenleg a drón permetezőgépekre vonatkozó előírások országonként nagyon eltérőek. Kanadában jelenleg nem törvényesek, mivel további vizsgálatokat kell végezni a permet sodródásának hatásainak megértése érdekében. Egyes szabályozási törvények azt javasolják, hogy csak képzett szakembereket bízzanak meg a permetező drónok repülésével, ahogy ez a Yamaha esetében is történik, aki nem az általuk gyártott permetező drónokat értékesíti, de az engedélyezett üzemeltetőkkel kiegészítve bérbe adja a permetező drón szolgáltatásokat.
Biztonság
A drónbiztonság a mezőgazdaságon kívül gyorsan növekvő ipar, de rendkívül hasznos a gazdaságok irányításához is. A drónok használata anélkül, hogy oda kellene érni egy mezőgazdasági területre, értékes időt takarít meg, és lehetővé teszi a nehezen elérhető területek gyakoribb ellenőrzését. A drónkamerák áttekintést nyújtanak a terület működéséről a nap folyamán, hogy biztosítsák a műveletek zavartalan működését és a használt berendezések felkutatását. Biztonsági drónok telepíthetők az értékesebb növények kerítésének és kereteinek megfigyelésére, ahelyett, hogy több biztonsági személyzetet alkalmaznának. A drónkamerákat izgalmas módon használják a haszonállatok védelmére is azáltal, hogy az eltűnt vagy sérült állományállatokat távoli legeltetési helyeken keresik fel. A távoli területek figyelése, amelyek korábban órákig is tartott, most néhány perc alatt elvégezhetők.
Drón beporzás
A drónok mezőgazdaságban történő felhasználásának néhány újabb része még tesztelés és fejlesztés alatt áll. Az egyik legnépszerűbb (és gyakran fikciónált ) felhasználás a beporzó drón-technológia. Hollandia és Japán kutatói olyan kis drónokat fejlesztenek, amelyek képesek beporozni a növényeket anélkül, hogy károsítanák őket. A következő lépés az autonóm beporzó drónok létrehozása, amelyek működni fognak és figyelemmel kísérik a növények egészségi állapotát az üzemeltetők folyamatos utasítása nélkül.
Drón AI
A fejlesztésben egy másik drón-technológia gépi tanulást is magában foglal. A mesterséges intelligencia (AI) fejlesztése a drónokban fontos annak érdekében, hogy hasznosabbá válhassanak a fejlődő országok kisebb gazdálkodói számára. A jelenlegi drón-technológiák hatékonyabban figyelik az olyan jól ismert növényeket, mint a kukorica, amelyeket nagy mono-kulturális szántóföldi mintákkal ültetnek. A drónfigyelő programok a jelenlegi állapotukban nehezen ismerik fel a megnövekedett termésféleségű, kevésbé ismert terményeket és gabonákat, amelyek egész növekedési szakaszukban hasonlóak, és így kevésbé hatékonyak a növények növekedésének és egészségi állapotának ellenőrzésében. Több munkára van szükség ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia-rendszereket kiképezhessék a kevésbé elterjedt növények és a változatosabb ültetési minták felismerésére.
Drón öntözés
Az Ausztráliából származó új kutatások izgalmas lehetőségeket teremtenek a drónok mezőgazdaságban történő felhasználására is. Mivel az éghajlatváltozás egyre inkább befolyásolja az aszályos viszonyokat, létfontosságú a hatékonyabb öntözési megoldások létrehozása. A mikrohullámú érzékelés segítségével a drónok nagyon pontos talaj-egészségügyi információkat képesek rögzíteni, beleértve a nedvességszintet is, anélkül, hogy a növények akadályoznák. Ez azt jelenti, hogy a víz a lehető leghatékonyabban osztható el egy mezőgazdasági területen az erőforrások megőrzése érdekében.
Következtetés
A drónok már jelentősen megváltoztatták a mezőgazdasági ágazatot, és az elkövetkező években tovább fognak növekedni. Míg a drónhasználat egyre hasznosabbá válik a kistermelők számára, még mindig van mit megtenni, mielőtt minden gazda felszerelésének részévé válnának, különösen a fejlődő országokban. Sok országban meg kell hozni és felül kell vizsgálni a drónok használatára vonatkozó szabályozásokat, és további kutatásokat kell végezni azok hatékonyságára bizonyos feladatok, például peszticidek kijuttatása és permetezése terén. A drónok sokféleképpen lehetnek hasznosak a gazdálkodók számára, de fontos megérteni korlátjaikat és funkcióikat, mielőtt drága berendezésekbe fektetnének.
Mostanában olvasták