Oldal kiválasztása
Autóápolás kizárólag minőségi termékekkel? – ez lehetséges az RR Tuning termékeivel!

Autóápolás kizárólag minőségi termékekkel? – ez lehetséges az RR Tuning termékeivel!

Mostanában elég sok új autó került a piacra, mondhatni, hogy az autógyártó cégek igencsak belehúztak.

 

Most például a legfrissebb újdonság az, hogy a Nissan Note-ból érkezik elektromos és hibrid változat is.

 

Ezt a típust, vagyis a Nissan Note-ot már legalább három éve nem lehet látni a piacon, de a gyártó most ezen változtatott és kihozta az újabb típusokat.

Az újabb autókról elmondható, hogy ugyanúgy egyterűek és leginkább családi autóként funkcionálnak a legjobban. Ezt az autót nemrég mutatták be Japánban, de látszik rajta egyébként, hogy a külsején sok mindent nem változtattak meg.

Az előbb felsoroltakon kívül az sem változott, hogy a kocsi ötajtós maradt. Azonban kisebb lett, mint az elődje, bár ezek olyan kis számok, amik a használathoz nem különösebben tesznek hozzá vagy vesznek el, mindössze 55 mm-rel lett kisebb és 21 mm-rel rövidítettek a tengelytávolságán.

Nem ez az egyetlen autó a piacon, ami most már hibrid és elektromos típusban is megtalálható, így aki mostanában új autót szeretne vásárolni, az széles kínálatból tud válogatni.

Mindenesetre azért azt elmondhatjuk, hogy mindegy, hogy valaki régi vagy új típusú kocsival szeli az utakat, egy dolog akkor sem változik: az autó csak akkor ragyog igazi fényében, ha az rendszeresen tisztítva és ápolva van, hiszen az autóápolás nem elhanyagolható dolog.

Autóápolás, autókozmetikai termékek

Ehhez tökéletes termékeket lehet vásárolni az RR Tuning autókozmetikai és autóápolási termékeket forgalmazó cégnél. Náluk mindenki megtalálja azt, amit keres, hiszen hatalmas kínálattal rendelkeznek. Akár magánszemélyként keresel autóápolási terméket, akár saját autókozmetikát vezetsz, az RR Tuning termékei neked lettek kitalálva.

Az egyik legfontosabb, amit autóápolás szempontjából figyelembe kell venni, az a polírozás. Az RR Tuningnál ehhez mindent megtalálsz, ami kell: polírozó gépeket, polírozó szivacsokat és pasztákat egyaránt. Csak kattints a megfelelő menüpontra és máris eléd tárul az RR Tuning hatalmas kínálata, ahol képpel és árral együtt minden terméket megtalálsz. A termékre kattintva pedig minden hasznos információt elolvashatsz, részletes leírás is van a termékekhez, sőt, rákattintva a termékre azt is láthatod, hogy van-e belőle a raktáron, avagy várni kell rá pár napot.

Rengeteg mindent lehet tőlük vásárolni, ami autókozmetikával kapcsolatos, a külső és belső tisztításhoz is nagyon sok mindent árulnak, többféle samponjuk van, termékek az üvegek megtisztításához, de ugyanúgy vannak tisztítók a felnikhez és a gumikhoz.

És most, hogy itt van már a hideg és az éjszakai mínuszok, talán Neked is szükséged lehet jégoldóra!

És ez csak néhány termék a hatalmas kínálatukból, ezekre nagy valószínűséggel minden magánszemélynek szüksége lehet, ha sajátkezűleg szeretné tisztán tartani a kocsiját. Külön aloldal van az otthoni felhasználásra szánt termékekre egyébként, érdemes azt is lecsekkolni. Ha esetleg autókozmetikád van, akkor érdemes még jobban körbe nézni náluk, mert olyasmit is találhatsz, ami talán már autókozmetikai webáruházban nincsen.

A vízkőeltávolító, aktív habok vagy éppen kátrány és ragasztó eltávolító csak pár dolog azok közül, amikre szükséged lehet.

Az autókozmetika, autóápolás egyébként sok mindenkit érdekel, aki szereti a kocsikat, ha esetleg téged is érdekel a téma, ajánlom figyelmedbe az oldalon található blogot, ahol rengeteg hasznos tipp olvasható. Hogy a vásárlás könnyebb legyen, érdemes létrehozni egy saját profilt, a regisztráció nagyon könnyű, csak követni kell azt a néhány utasítást, amit mutat és már kész is vagy.

Figyeld az akciókat is, hiszen az RR Tuningnál mindig van valamilyen akció! Kérdés esetén a következő elérhetőségeken éred el őket: +36 30 326 2899, info@rrtuning.hu,
Hogy miért válassz professzionális autóápolási termékeket?

Hogy miért válassz professzionális autóápolási termékeket?

A takarítás mindenki számára ismerős tevékenység…de miért is érdemes a minőséget választanunk? Ebből a cikkünkből megtudhatod!

Az autók tisztán és ápoltan tartása nem csak az esztétikum szempontjából fontos, egészségünk és a pénztárcánk érdekében is oda kell figyelnünk erre a tevékenységre.

Az autó ugyan is sokkal gyorsabban veszít az értékéből, ha nem ápoljuk megfelelő képen, és mivel egy kifejezetten zárt légtérről van szó, így a fertőtlenítés fontosságát sem lehet eleget hangsúlyozni.

Na, de kezdjük az elején.

A takarítás mindenki számára ismerős tevékenység, jó esetben mindenki végzi naponta valamilyen formáját valahol. Az alapvető célja, hogy eltüntessük a szennyeződéseket, portalanítsunk, és megóvjuk a felületek állagát. A háztartási takarítószerek létjogosultságát nem kérdőjelezhetjük meg, de mi a helyzet a gépjárművekkel? Itt ugyan ezek a vegyszerek szükségesek?

A kérdés természetesen költői, hiszen mindenki tudja az egyértelmű választ: nem! Ugyan is, ugyan vannak átfedések, és vannak olyan anyagok, felületek, melyek mind a két térben megtalálhatóak, de sok olyan felület is van a kocsikban, amelyeket otthonunkban nem fedezhetünk fel. De, ami még ennél is lényegesebb tény, hogy egészen másmilyen hatások érik a kocsit, mint a belső tereket, és ennek eredményeképpen másmilyen szennyeződésekkel is kell megbirkóznunk ebben a helyzetben. A leglátványosabb terület az autó külseje, hiszen ez koszolódik a leggyorsabban és leglátványosabban. Azért is jól meg kell választanunk, mivel takarítjuk ezt a nagy felületet, mert a makacs szennyeződések eltávolításához hatékony vegyszerek kellenek, ugyanakkor kíméletesek is, hiszen nem engedhetjük, hogy megmarják vagy mattá tegyék a felületeket. Ráadásul itt olyan szennyeződések is előfordulhatnak, mint a szálló rozsda, az olaj, a korom és így tovább, amiktől nem lehet csak úgy egyszerűen megszabadulni.

Az üvegek tisztasága is elengedhetetlenül fontos, hiszen ezeken keresztül látunk ki az autónkból. Ha a felületek nem elég tiszták, karcosak, vagy zsírosak maradnak tisztítás után, az csökkenti a kilátási lehetőségeket, és ezzel veszélyes helyzetbe is sodorhat a nem megfelelő tisztítás minket. Ezen tényekből adódóan nem elég pusztán csak lemosni az autót, egy több lépéses, profi vegyszerekkel történő autómosás szükséges ahhoz, hogy valóban értelme legyen munkáknak. Ha nem csak úgy ímmel-ámmal akarjuk autónkat letisztítani, hanem figyelni szeretnénk az apró részletekre is, és még a legkisebb mikró karcolásokból is el akarjuk tüntetni a lerakódott koszt és szennyeződéseket, professzionális autóápolási termékeket kell választanunk.

Akkor is nagyon fontos a makulátlan tisztaság, ha autónk külsején valamilyen felületkezelést, polírozást vagy védő réteget szeretnénk alkalmazni. A felületek profi kezelése előtt nagyon alaposan, maradéktalanul el kell távolítanunk az összes szennyeződést, hiszen egyébként bezárnánk azokat a védőréteg alá, ami a felület súlyos károsodását is okozhatja. De megfelelő vegyszerekkel és kielégítően felkészült technikával eltávolíthatjuk a legapróbb szennyeződéseket is és professzionális felületkezeléseket hajthatunk végre autónk külsején. Még fontosabb a hatékonyság és kíméletesség, amikor az autó belső tereiről van szó. Itt is lényeges az esztétikum, főleg, ha különleges anyagból készült a belső tér, (mint például az alcantara) de még fontosabb az egészségünk, és ezért is tehetünk profi takarítással. Az autó belsejében szinte mindent megérintünk.

A kormány, a váltó, a gombok és karok, a kilincsek fokozottan ki vannak téve a zsírosodásnak, de könnyedén megtapadnak rajuk a vírusok és baktériumok is, melyek károsíthatják egészségünket.

A szennyezett autó belső része komoly betegségek következménye is lehet

De biztosan mindenki találkozott már olyan autó belső térrel, ahol a felületek csúnyán karcosak, mattak vagy éppen zsírosan csillognak, koszosak. Ezek mind a nem megfelelő vegyszerek és a nem megfelelő takarítási módszerek következményei. Egy igazán hatékony tisztítót használat közben szinte már dörzsölni sem kell, hiszen leoldja a koszt és a lerakódásokat, specifikusan, a felület igényeinek megfelelően tisztít. Az ápolók pedig visszaadják az anyagok eredeti textúráját, hatékonyan hidratálnak, és nem hagynak szilikonos, zsíros érzetet maguk után. Az ülések, de különösen a szövetek tisztítása is a legtöbbször bonyolult, idő és munkaigényes folyamat, és ha nem megfelelően végezzük el a tisztítást, nagy károkat is okozhatunk. Azonban jól működő, hatékony vegyszerekkel a folyamatok lerövidülnek, az eredmények látványosabbak, pénzt és időt is spórolhatunk.

 

 

Ilyen vegyszereket találni nem egyszerű a piacon. A boltok polcain a legtöbb termék silány minőségű, csak látszólagosan eredményes, és összességében akár károsíthat is ahelyett, hogy ápolna. Az autótisztításhoz és ápoláshoz szükséges vegyszereinket ezért mindenképpen megbízható forrásból kell beszereznünk. Egy olyan helyről, ahol a legszigorúbb elvek szerint válogatják össze őket, ahol magas színvonalú a minőség ellenőrzés és nem kell félnünk a csalódástól. Magyarország egyik legkiválóbb, szakmai szempontból leghitelesebb webáruháza, az rrtuning.hu kizárólag a piac legjavát hozza el számunkra. Náluk senkinek nem kell minőségi kompromisszumokat kötnie, és attól sem kell félni, hogy bármely termék csalódást okozna használat közben.

Az oldalon található márkák a piac legjobbjai, sokszorosan bizonyított, nem ritkán nemzetközileg is elismert termékek, melyek a legmagasabb elvárásoknak is megfelelnek! Legyen szó akár ipari környezetben végzett, professzionális autótisztításról vagy autókozmetikáról, de lehet akár otthoni személyes munkavégzés, a termékek tökéletesen helyt állnak, és elvégzik feladatukat úgy, hogy közben a legnagyobb biztonságban érezhetjük járművünket. A jó vegyszerek ismérve, hogy felhasználásuk is egyszerű, nincs hozzájuk feltétlenül szükség extra eszközökre, gyorsan és könnyű szerrel tisztítanak, fertőtlenítenek és ápolnak.

De az RR Tuningnál nem csak az autóipari tisztító és ápolószereket lehet beszerezni, hanem a tökéletes eredményhez szükséges rongyokat, keféket, vödröket, pumpákat, spriccniket és egyéb eszközöket is. Ráadásul az online felületükön egyszerűen és gyorsan leadhatjuk a rendelésünket, nem kell értük utazni, feltétlenül boltba menni, ami a jelenlegi különleges helyzetben szintén nagy előnyt jelent.

További vonzó tényező, hogy az RR Tuning vásárlói hűségét egy pontgyűjtő rendszerrel is rendszeresen meghálálja. Mindenki, aki náluk vásárol pontokat kap, melyeket a következő vásárlás alkalmával kedvezményekre válthat be. Érdemes hát jól szét nézni a weboldalon, és alaposan bevásárolni a takarításokhoz. Ha elég figyelmesek vagyunk, láthatjuk, hogy a professzionális autókozmetikai szerek mellett otthoni takarításhoz is vásárolhatunk itt, így egy helyről, könnyedén és gyorsan szerezhetjük be, ami csak kell.

Az RR Tuning nagyságát az is mutatja, hogy viszonteladói hálózata folyamatosan bővül a cégnek. Egyre több helyen találkozni az általuk forgalmazott termékekkel, és a velük való együttműködésben minden vállalkozás sikeressé válik, hiszen szuper lehetőségeket, nagyszerű árakat és még ennél is jobb támogatást biztosítanak együttműködő partnereiknek. Nem is kérdés tehát, hol érdemes körülnézni, ha autóápolási vagy tisztító szerekre van szükségünk. Ha nem érjük be kevesebbel, mint a legjobb minőséggel, de szeretnénk széles választékból kiválasztani, pontosan mire van szükségünk, ha szívesen olvasgatnánk fontos információkat a termékekről és örülnénk neki, ha lenne kitől kérdezni, ha elakadunk, akkor irány az RR Tuning weboldala! www.rrtuning.hu