Oldal kiválasztása
Mindenkit érint a jelenlegi helyzet, de azért nem csak negatívan!

Mindenkit érint a jelenlegi helyzet, de azért nem csak negatívan!

…és számos más szektor helyzete is kilátástalanná vált 2020-ban

Senki sem állítja, hogy a helyzet egyszerű. 

Bezártak még a vendéglátóipari helyek is

Ha mást nem is, de a komfortzónánkat szinte biztosan át kell lépni most, ha talpon szeretnénk maradni, de ez azért nem teljesen újdonság a vállalkozóknak. 

A megváltozott piaci környezet ugyan új kihívásokkal jár együtt, de ha jól élünk lehetőségeinkkel, fejlődhetünk és növekedhetünk is a nehéz helyzet ellenére. 

Nem szükségszerű, hogy a kialakult nehéz helyzetbe bele kell bukni. Nincs más dolgunk, mint meglátni a benne rejlő lehetőségeket, és élni azokkal. 
A kereskedelem is ki volt téve sok változásnak az idei évben.

Az élelmiszerüzleteket megrohamozták az emberek, majd jöttek a korlátozások, és a félelem sokakat arra sarkalt, hogy interneten keresztül kezdjék el szükségleteiket beszerezni. 

Voltak, akik nem kapcsoltak időben, míg mások felültek a hullámra, és hagyták, hagy sodorja őket az ár, amerre csak lehetséges. És voltak, akik sokkal erősebben szálltak aztán a végén partra. 

Scarlet Fashion története egy szép példa arra, hogy az álmok igen is valóra válnak, ha elég erősen hiszünk bennük. Szanyi Brigitta nem volt könnyű helyzetben, amikor belevágott vállalkozásába, de mára már egy valóban sikeres üzletasszonynak, és egy jól működő divatáru vállalkozás tulajdonosának tudhatja magát. 

Ruházati üzletének elgondolása, mi szerint a nők csinos ruhák iránti igényeit szeretné a legszélesebb körben kielégíteni, nagyon is piacképesnek és hiánypótlónak látszik. Már nem csak fizikai üzletében, de online, webshopjában is értékesíti szebbnél szebb olasz, illetve saját tervezésű ruháit, és viszonteladói partner hálózat építésbe is kezdett. 

Sikerének záloga nem más, mint a hitelesség és elhivatottság, valamint a folyamatos törekvés arra, hogy a nők, akik az ő boltját keresik fel, tökéletesen elégedetten és önbizalomtól telve távozzanak. 

Bár most az öltözködés is kisebb hangsúlyt kap, hiszen kevesebbet hagyjuk el otthonunkat, ugyanakkor a megjelenés fontos része méltóságunk fenntartásának, és a kényelmes hétköznapokat is tölthetjük méltó, csinos ruhában. 

Brigitta egyaránt gondolt a kis és nagy méretű hölgyekre is, XS-től egészen XXXL-ig minden méret megtalálható boltjában.  Aki itt vásárol, nem csak egy-egy darabhoz juthat, hanem komplex outfiteket is össze tud állítani, hiszen széles a ruházat mellett a kiegészítő és cipő választék is. 

Régi vásárlói mind elismerően és szeretettel említik őt, és az új érdeklők száma is dinamikusan növekszik. És ez mind arra sarkallja az üzletasszonyt, hogy még keményebben dolgozzon álmai megvalósításáért. 

És hogy mi a jövő a Scarlet Fashion számára? 

Nos, ezt senki nem tudná megjósolni. A jelenlegi helyzet bizonytalan, minden napról napra változik. Egy azonban biztos: Brigitta nem adja fel soha, a végsőkig küzd, és ezt az üzenetet igyekszik a többi vállalkozó számára is közvetíteni! 

Minden helyzetből kihozható jobb, és még annál is jobb, pusztán tenni kell az álmok megvalósításáért! Ha hiszel magadban, és abban, amit csinálsz, szinte bármire képes lehetsz! 

Ha csinos és jó minőségű női ruhákat vásárolnál, keresd a Scarlet Fashion Boutique-ot Budapesten, a XX. kerület, Ady Endre utca 68-70 szám alatt! 

+36703730219 

INFO@SCARLETFASHION.HU 

Védd a környezetet és vásárolj kizárólag jó minőségű, időt álló ruhákat!

Védd a környezetet és vásárolj kizárólag jó minőségű, időt álló ruhákat!

Már a csapból is a környezetvédelem fontossága folyik, de hidd el, ezt a témát nem lehet eléggé hangsúlyozni.

A sok károsanyag kibocsájtás már visszafordíthatatlan károkat okozott, és a globális felmelegedés is eddig nem látott következményeket tartogat.

Az egyértelmű, hogy az alternatív közlekedési módokkal, és a természetes forrású energiafejlesztéssel sokat tehetünk környezetünk védelméért, és ne gondold, hogy ebben az esetben egy ember tudatossága nem számít.

Ha mindenki azt gondolja, ő egyedül nem tehet semmit, globálisan sem történik változás, és ez maga a probléma okozója.

Az iparnak is változnia kell, és ez a folyamat már az elmúlt években el is kezdődött. Sok cég vállalja nyíltan a környezet védelmében tett törekvéseit, egyre többen cserélik le a csomagolóanyagokat, használnak megújuló energiaforrásokat, és gyártanak újra hasznosítható termékeket.

Nem is gondolnánk alapvetően, hogy az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág a ruhaipar. Egy kimutatás szerint világszinten az egyik legtöbb hulladék forrása a megunt, de még jól használható ruha, így a termékeknek nem csak az előállítása, de a hulladék termelő volumene is igen jelentős környezeti terhelést jelent.

Fontos a környezetünk védelme

Arról nem is beszélve, hogy a divat folyamatos és gyors ütemű változása milyen nagy fokú túlvásárlást gerjeszt. A legtöbb nőnek minimum 3-4x annyi ruhája van, mint amit rendszeresen visel, és a férfiak is egyre inkább nyitnak erre.

De mit tehetünk mi az egyén szintjén azért, hogy minimalizáljuk a károkat?

Nos, az első és legfontosabb, hogy még jól használható ruhát soha ne dobjunk a szemétbe. Számos módon újra lehet hasznosítani a legtöbb textilt. A kötött ruhákat vissza lehet bontani fonalnak, az elhasználódott pamutból pedig remek törlőrongy lehet. De kerülnek olyan ruhák is a kukába, amiknek a világon semmi bajuk sincs, pusztán meguntuk őket.

Ne feledjük, hogy ami az egyiknek szemét, a másiknak kincs, így megunt darabjainkat semmiképp ne dobjuk ki. Az ország számtalan pontján helyezhetjük el őket ruhagyűjtő konténerekben, felajánlhatjuk szegényebb sorú családoknak is, vagy bevihetjük őket a vöröskereszthez.

használt ruhából törlőrongy

De a legjobb, ha már alapjaiban is csak olyan ruhadarabokat vásárolunk, melyek jó minőségűek, és sokáig ki tudják szolgálni az igényeinket. Az örök klasszikus ruhadarabok sosem mennek ki a divatból, évek múltán is büszkén viselhetjük ezeket a ruhaneműket. Ha pedig mégis megunnánk, akár el is adhatjuk, vagy el is cserélhetjük ezeket.

De hol szerezhetünk be ilyen darabokat?

Biztosan nem a Fast Fashion üzletekben.

Divatos öltözködésSzámos olyan magyar kisvállalkozás is megtalálható a piacon, ahol jó árban kaphatunk egyedi, és maximálisan jó minőségű ruházati termékeket. Az egyik személyes ajánlatunk a Scarlet Fashion, ahol az olasz divat kiváló darabjai, és a tulajdonos, Szanyi Brigitta egyedi tervezésű darabjai érhetőek el az érdeklődők számára.

Itt minden ruha egyedi, szinte csak néhány darab kapható minden egyes fazonból, így attól sem kell félnünk, hogy máson is viszont láthatjuk kedvenc öltözékünket.

A kínálat személyesen és online is elérhető, így a vásárlási folyamat is egyszerű és biztonságos is egyben.

A bolt Budapesten, a 20. kerület, Ady Endre utca 68-70-ben, míg a webáruház a scarletfashion.hu oldalon elérhető.

Ne félj tudatosnak lenni, merj változtatni szokásaidon, és védd a környezetedet jó minőségű ruhák megvásárlásával! Hidd el, ebben a témában egy fecske igen is csinálhat nyarat!

Az új vásárlási idősáv korlátozás nem mindenkire vonatkozik!

Az új vásárlási idősáv korlátozás nem mindenkire vonatkozik!

Az új vásárlási idősáv korlátozás csak az élelmiszerboltokat, drogériákat és a gyógyszertárakat érinti.

Szanyi Brigitta. Ruha rendelés

Ismét bevezették a vásárlási idősávot az idősebb, 65 év feletti korosztály számára.

Orbán Viktor a közösségi média oldalán jelentette be, hogy november 24-től az idősek egyedül tartózkodhatnak az üzletekben hétköznap 9:00 és 11:00 között, valamint a hétvégi napokon 8:00 és 10:00 között.

Ezzel azt kívánják elősegíteni, hogy azok az idős emberek, akik félnek a vírus következményeitől, ne legyenek kénytelenek a bevásárló központokban található nagy tömegekben elvegyülni, lehetőségük legyen arra, hogy nyugodt körülmények között, veszélytelenül vásárolhassanak.

Hogy az intézkedés mennyire éri majd el a kívánt hatást, azt nem lehet tudni. Most az időseken a világ szeme, hiszen rajtuk fog múlni, hogy betartják-e az idősávot, vagy sem, ugyan is a korlátozás pusztán azt szabályozza, hogy a fent említett idősávokban a 65 évnél fiatalabban nem mehetnek be az érintett üzletekbe. Az idősek azonban akkor vásárolnak, amikor csak szeretnének.

A rendelkezés azonban nem terjed ki a kereskedelem minden szegmenségre. Kizárólag az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak és a drogáriák tartoznak a korlátozó intézkedések alá. Azonban például a ruha-, cipő-, műszaki cikk-, bútor- és játékboltok ugyan úgy fogadhatják a korlátozott idősávban is a fiatalabb vevőket.

Ruha rendelés olcsón

Szanyi Brigitta, a Scarlet Fashion vezetője arra a kérdésünkre, hogy mennyire érinti mégis őket a jelenlegi helyzet nehézsége, elmondta: „A mostani korlátozás ugyan ránk nem vonatkozik, ugyanakkor a személyes vásárlási kedv érezhetően csökkent az utóbbi időben. Az emberek félnek, és persze ezt meg is értjük, ezért igyekszünk mindent elkövetni a biztonság fenntartása érdekében.

A helyzet bizonytalan, minden megváltozhat egyik pillanatról a másikra, így folyamatos készültségben kell lennünk. És bár előre kellene gondolkodni, most ez mégsem olyan egyszerű.”

A Scarlet Fashion-ben mindent elkövetnek azért, hogy a vásárlók ne legyenek a vírus általi veszélynek kitéve.

„Nagyon sűrűn fertőtlenítünk, és az üzletben kihelyezett kézfertőtlenítő használatát is lehetővé tesszük vásárlóink számára. Természetesen a boltba csak maszkban lehet belépni. De aki ennek ellenére sem tud vagy szeretne hozzánk bejönni, az is vásárolhat, hiszen már az év elején kiépítettük az online rendelési lehetőséget is. „

A bolt kínálata szinte teljes egészében a weboldalon keresztül is elérhető, így nem is feltétlenül szükséges az itt kapható ruhákért személyesen bemenni. Arra a kérdésre, hogy a törzsvásárlók szívesen veszik-e igénybe az internetes vásárlási lehetőséget, Brigitta azt mondta: „Szerencsére a lányok nagyon nyitottak, de azért mi is igyekszünk mindent elkövetni, hogy ne féljenek az internetes rendeléstől. Egyszerű rendelési folyamatot és gyors szállítást biztosítunk, valamint, ha bármi kérdésük felmerül a termékekkel kapcsolatban, azt telefonon vagy üzenetben mindig megválaszoljuk.”

És, hogy mik lesznek a jelenlegi helyzet hosszú távú következményei?

Szanyi BrigittaNos, ezt még senki nem tudja pontosan. Brigitta szerint a továbbiakban sokkal nagyobb hangsúlyt kell minden kereskedőnek fektetnie az online értékesítésre, mert, ha el is múlik a veszély, az emberekben ott marad majd sokáig a félsz. „De azért a fizikai boltomat is szeretném megtartani, és remélem, hogy sokáig találkozhatok még személyesen is a vevőimmel. Számomra az jelenti a motivációt és a boldogságot, ha láthatom az elégedettséget az arcokon.

És bár nagyon kényelmes és hasznos megoldás a webáruház, ezt az élményt sajnos nem tudja számomra pótolni!”