Oldal kiválasztása

Mégis mennyit kell költeni egy szerényebb árú, idősebb használt autóra?

Nem is kérdéses, hogy a magyar lakosság nagy része használt autó vásárlásában gondolkodik, amikor járművet készül újítani magának.

Európai színvonalat tekintve is öregnek mondható a magyar autópark, bár a tendencia évről évre azért mutat valamennyi javulást, azért általánosságban elmondható, hogy nem jellemző hazánkban igazán az új autó vásárlás.

Nincs is azzal feltétlenül baj, hogy nem futja új vagy szalon autóra, hiszen a használt autó piacon is jó fogásokra lehet szert tenni, és relatíve kedvező áron is hozzájuthatunk egészen jó állapotú járművekhez. Ugyanakkor nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogy egy használt autó használatba vétele extra költségekkel is járhat egy új, vagy éppen új szerű autóéval szemben.

Különösen akkor kell nagyon körültekintőnek lennünk, ha egy szolidabb árú, idősebb autó megvásárlásán törjük a fejünket, ugyanis ilyenkor szokott az előfordulni, hogy a megvásárolt kocsinak annyi a hibája, hogy azok megjavítása több kerül, mint az autó maga. Így lesz aztán végül drágább a hús, mint a leves. Egyáltalán nem csináltunk jó vásárt, ha az autóra keveset költöttük, de nem tudjuk azt a terveink szerint használatba venni. Ilyenkor érdemesebb elgondolkodni egy fiatalabb, ám de jobb állapotú kocsin.

De kezdjük az elején: mi az, amit mindenképpen meg kell vizsgálnunk, mielőtt autót vásárolunk? Hogyan fogjunk ennek az egésznek neki?

Sok forrás található az interneten, így már akkor sem vagyunk teljesen vakon, ha nem értünk az autókhoz, és nincs segítségünk. Vannak típusok, melyeknek megszokott hibái vannak, és vannak olyan alkatrészek, melyek idővel minden típusban elöregednek. Ez ellen sajnos semmit nem tudunk tenni, de fel tudunk ezekre készülni.

Ha régi az autó, nagyobb az esélye, hogy az alkatrészek már elöregedtek, és olyan problémák is kialakulhatnak, melyek igencsak költséges javíttatásokkal járnak. Az persze egyértelmű, hogy az alapvető karbantartási feladatokat végre kell hajtani minden megvásárolt autón, mint az olaj és vezérlés csere, és a szűrők cseréje, de egy idősebb autónál érdemes átnézetni az autót alaposabban is, mindenképp egy hozzáértő és becsületes szakemberrel. Kisebb problémák előfordulhatnak, és ezek nem is feltétlenül kell, hogy visszatartsanak minket a vásárlástól. Egy kopottasabb fék, egy kissé viseletes akkumulátor, vagy éppen a kopott törlőlapátok nem kell, hogy elriasszanak minket a vásárlástól, mert ezek csere költsége nem jelentős. Azonban, ha motorikus, turbó vagy váltó problémával állunk szemben, akkor meg kell fontolnunk erősen, hogy bele vágunk-e az adásvételbe.

Egy teljes motor generál egy középkategóriás, 10-15 éves autónál akár többre is rúghat, mint az autó vételi ára, erre jobb, ha felkészülünk. De a váltó cseréje sem mondható kifejezetten olcsó javítási feladatnak, a kuplungrendszerről már nem is beszélve. Azt tudni lehet, hogy bizonyos típusoknál olcsóbbal ezek a munkálatok, másoknál meg sokkal többe kerülnek, de az biztos, hogy egy komolyabb problémát nem úszunk majd meg néhány tízezres költséggel. Ha van megbízható szerelőd, mindenképpen vele nézesd meg az autót, ha pedig nincsen, keress független segítséget, és ne bízd ennek intézését a kereskedőre!

Sok a tisztességtelen autónepper, ami sok sztereotípiának ad tátalajt, de sajnos nem teljesen alaptalanul. Inkább menj biztosra, ha nem szeretnél két szék közül a földre esni! De akkor sem vagy feltétlenül biztonságban, ha magánszemélytől vásárolsz, sőt! Ilyenkor is nagyon oda kell figyelni, mert sok esetben az autó tulajdonosok nem értenek igazán a kocsikhoz, így nem is tudnak pontos képet adni a kínált autó állapotáról sem.

Fontos információ, hogy ma már egy elektronikus rendszer segítségével lekérdezheted bármely használt autó előéletét. A NAV oldalán, ügyfélkapu segítségével bejelentkezve könnyűszerrel utánajárhatunk a korábbi baleseteknek, hogy hány tulajdonosa volt előtte a gépjárműnek, és arról is pontos adat szerepel, hogy mennyi kilómétert futott az adott gépjármű. A visszatekert órák kora lejárt, és azt sem kell azonnal elhinned, hogy első tulajdonostól veszed a kocsit, aki persze egyértelműen nő, manapság már sok mindennek utána lehet nézni akár néhány kattintás segítségével.

Tehát, miután alaposan leinformáltuk a megvenni kívánt autót, és át is nézettük azt egy szerelővel, már pontosan fel tudjuk becsülni, milyen anyagi ráfordítás után tudjuk azt biztonsággal használatba venni. Jó, ha tudjuk, hogy ha megspórolt pénzünk szinte egészét elköltjük az autó megvásárlására, akár nagyon is pórul járhatunk, mert arra már nem marad forrásunk, hogy az autót biztonságossá és menetstabillá is tegyük magunk számára. Gondoljunk arra is, hogy a papírmunka, az átíratás és a biztosítás is pénzbe kerül, erre külön forrást érdemes minden esetben elkülöníteni.

Ha van előzetes szervízkönyv, az is nagy segítség lehet az ügyben, hogy visszakövessük, mik azok az alkatrészek, amik a közelmúltban már ki lettek cserélve, és mik azok, amikre érdemes nagyobb figyelmet szentelni, mert várhatóan a közeljövőben egy meghibásodás fejfájást fog okozni.

És most nézzük, mi a teendő, ha nagyobb jelentősebb meghibásodást észlelünk!

Egy szakember pontosan meg tudja határozni, mik azok a javítási feladatok, melyek meghaladják anyagi lehetőségeinket, és mik azok, melyeket megengedhetünk magunknak. Ne legyenek tévképzeteink: egy idősebb használt autóra mindenképpen költenünk kell majd, csak az nem mindegy, hogy mennyit!

Ha átnézettük a kiszemelt járgányt, kérhetünk szerelőnktől egy előzetes árajánlatot a szerelésre, ebből pedig megtudhatjuk, hogy futja-e arra, hogy az autót jó állapotra hozzuk, vagy inkább keressünk egy másikat. Néhány javítási tétel pedig remek alku alap is lehet a vásárlási árat illetően.

Persze, a javítás költségét az is nagyban befolyásolja, hogy honnan és milyen autó alkatrészeket tudunk beszerezni autónkba. Érdemes alaposan körülnézni, hiszen akár nagy árkülönbségek is lehetnek az egyes kereskedések kínálata között. Ráadásul nem is érdemes leragadni csupán a régi, nagy alkatrészkereskedéseknél, hiszen a friss, új vállalkozások is remek lehetőségeket kínálhatnak nekünk. Példának okáért itt van az alkatreszes.hu webáruház, mely Magyarország egyik legmodernebb autós online kereskedéseként terjed a köztudatban. A webes felület használata olyan egyszerű, hogy egy laikus számára is könnyen átlátható, míg az árak is igazán versenyképesek, és a választék is rendkívül széles.

Gyári és utángyártott alkatrészek vásárlására is van itt lehetőség, ezért érdemes jól szétnézni a kínálatban. Sokan nem is tudják, hogy a gyári alkatrészeket sem feltétlenül az eredeti gyártó állítja elő, ezért sok ezeknek a megfelelő, ám de jóval olcsóbb alternatívája. Ha elég szemfülesek vagyunk, és jól átgondolva válogatjuk össze az alkatrészeket, akár százezreket is spórolhatunk egy nagy felújításon pusztán azzal, hogy a gyári helyett utángyártott alkatrészeket válogatunk össze, és ez még csak feltétlenül a minőség rovására sem megy.

Ha elakadnál, kérj tanácsot nyugodtan az alkatreszes.hu csapatától, akik ügyfélszolgálati időben szívesen válaszolnak kérdéseidre, készséggel állnak mindenben rendelkezésedre.

És sokat sem kell várnod, hogy a megrendelt alkatrészeid megérkezzenek innen, hiszen a termékek többsége már eleve raktáron van, így hamar ki tudják szolgálni igényeidet!