Oldal kiválasztása

A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy 2020 novemberében országos szinten több, mint 11 ezer ingatlan adásvétel történt Magyarországon.

Ingatlan

Ez a szám négy százalékkal magasabb, mint a 2019-es novemberi adat, ami egész érdekes ahhoz képest, hogy jelenleg milyen nehézségekkel küzd az egész ország (meg hát ugyebár az egész világ).

Ennek a novemberi számnak köszönhetően az idei adásvételek száma már a 121 ezret is meghaladta, ez a szám pedig lassan meg is közelíti azt a becsült értéket, amit még év elején az ingatlanközvetítő cégek saccoltak.

Decemberben már túl nagy változások nem szoktak történni, így ez a szám túl sokkal valószínű, hogy nem fog nőni. A jövőre életbe lépő otthonteremtési támogatás viszont biztos, hogy sokat fog nyomni a latba, ez meg is fog látszódni a 2021-es adatoknál. Ezáltal akár azt a kijelentést is meg lehetne kockáztatni, hogy 2021-ben már januárban gőzerővel elkezdődik az ingatlanok felújítása, ami együtt járhat azzal is, hogy sokan pontosan a felújítás lehetőségére vártak, hogy aztán eladhassák a lakásukat, házukat.

A korábbi adatok azt is mutatják, hogy a házeladások száma jócskán megnőtt az utóbbi években, ez annak is köszönhető, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy lakás helyett inkább házat szeretnének, és emellett egyre többen szeretnének külső kerületekbe, esetleg a városok agglomerációjába költözni – ez egyébként pont Budapest szempontjából érdekesség.

A házfelújítás pedig sok esetben a tetőknél kezdődik. A tetőfelújítás nagyon fontos, ugyanis az évek alatt a tető elhasználódik, emiatt beázhat, de akár komolyabb károk is érhetik a ház tulajdonosait. Arról nem is beszélve, hogy a régebbi gerendák már nem bírják annyira a cserepek nehézségét. Ez azt jelenti, hogy bizonyos időközönként (akár 10-12 évente, attól függ, milyen házról és tetőről van szó) tetőfelújítást kell végezni.

Tetőfelújítás

Erre a legtökéletesebb választás a https://www.tetozo.hu/. A cég már 20 éve foglalkozik tetőfelújítással, már több mint 2500 tetőt felújítottak. Sikerességük képekben is mérhető a weboldalon, számos képet feltöltöttek a munkásságukról. Így Te is megbizonyosodhatsz arról, hogy megbízhatóak, illetve hogy szakszerű munkát végeznek.

Alapos és hozzáértést igénylő munkafolyamat előzi meg a tökéletes eredményt, ami nem más, mint egy hő – és víz záró tető, ami így védelmet nyújt az egész családnak. A tető esztétikailag is tökéletes, gyönyörű ékessége lesz a háznak. A tető ezek mellett pedig tökéletesen passzol a háznak a falaival, így biztosítva a hőszigetelést. Munkájukra akár 20-30 év garanciát is vállalnak és biztosítanak mindenkit afelől, hogy a tető élettartama akár a 40 évet is elérheti. És ez hatalmas szó.

És hogy mindezek mellett miért érdemes a céget választani?

Az általuk készített tetőnek több előnye is van. A cég képes bármilyen dőlésszögű és nagyságú tetőt elkészíteni. Az OSB lap, amit használnak, különös stabilitást nyújt a tető szerkezetének. Nem mellesleg bitumenes lemezt is használnak a munkájuk során, ami pedig azért hasznos, mert az vastag több rétegből áll. Ez pedig egy olyan rugalmasságot biztosít az anyagnak, ami képes ellenállni még a jégesőnek is. A szigetelőlemeznek igen magas a lágyulási pontja, ezért nem kell tartani attól, hogy esetleg felválik. Tartósan megőrzi a színét és az UV védelmét is.

Ha szeretnéd felújítani a tetődet, kérj tőlük árajánlatot!

Vagy hívd őket a 06 70 275 9175-ös számon.

Email címük pedig: info@tetozo.hu. Országszerte végeznek tetőfelújítást, sőt, akkor is tudnak segíteni, ha esetleg palatetővel rendelkezel. Erről részletesen olvashatsz az oldalukon! Kérdés esetén is bármikor hívhatod őket, mindenre válaszolnak, hiszen az ügyfeleik elégedettsége a legfontosabb a számukra!