Oldal kiválasztása

Ez a hét abban a szellemben telt, hogy barátkoztunk az egyre kiterjedtebb egészség ügyi okokból bevezetett szigorításokkal.

A vendéglátó ipari egységek időleges bezárása, a kijárási korlátozás bevezetése és a szigorított maszkhasználat is mind-mind azért fontosak, hogy nagyobb eséllyel őrizhessük meg egészségünket.

A nyugati példákból már jól láthatjuk, hogy a jelenlegi helyzet csúnya következményekkel járhat, ha nem vagyunk elég körültekintőek.

Fontos azonban, hogy belássuk saját felelősségünket, és rendszeresen és következetesen tegyünk azért, hogy ne kerülhessünk veszélybe.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mennyire szükséges most megváltoztatnunk szokásainkat és teljességgel elzárkóznunk a szociális érintkezés formáitól?! Nagyon fontos aspektus ugyan is, hogy megőrizzük szellemi és lelki egészségünket is a vészterhes idők alatt. Bár a jelenlegi helyzet sok szempontból ijesztő, mégis a legfontosabb, hogy koncentráltak és fegyelmezettek tudjunk maradni, és ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a pánik.

Sok olyan filozófia is terjengeni kezdett, miszerint a korona vírus pusztán politikai hátterű cselszövés, és nincsen valódi valóság alapja az egészségügyi veszélyhelyzetnek. Sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem tudjuk (nem is akarjuk) ezen elméleteket, azonban egy biztos: a megbetegedések és halálesetek száma egyre csak növekszik, így nem engedhetjük meg magunknak, hogy teljességgel ignoráljuk a jelenlegi helyzetet.

Aki már érintett a súlyos esetek következményeiben, az még inkább tudja, hogy most mindent meg kell tennünk azért, hogy elkerüljük a fertőzést. Akinek pedig eddig szerencséje volt, annak is nagy a felelőssége a baj elkerülésében.

De mit is tehetünk egészen pontosan?

A közösségi kommunikáció során nem győzik hangsúlyozni a fertőtlenítés és maszki viselés, valamint a szociális távolságtartás fontosságát. Valóban fontos lépések ezek, melyek nagyban elő segíthetik egészségünk fennmaradását. Persze a maszkok fertőtlenítéséről sem szabad elfeledkeznünk, hiszen sokan követik el azt a hibát, hogy ennek a fontos lépésnek nem tesznek eleget, és a védekezés így önmagunk veszélyeztetésébe is átcsaphat. De nagyon fontos emellett az is, hogy aki magán valamilyen fajta tünetet érzékel, az ne is menjen közösségbe, ne adja meg az esélyét annak, hogy valakit megfertőzhet.

Főleg a zárt légterekben lényeges, hogy nagyon körültekintően járjunk el. Itt ugyan is fokozott veszélynek vagyunk kitéve, hiszen a levegőben is képes a fertőzés fennmaradni, és a tárgyakra, felületekre is képesek ráülni a kórokozók. Halmozottan veszélyesek azok a felületek, melyeket sűrűn megérintünk, mint például a kilincsek, a használati eszközök. Az ilyen felületeket szinte percenként is lehetne fertőtleníteni, ezért jobb, ha ilyen helyzetben gumikesztyűt húzunk kezeinkre.

Csak kevesen tudják, hogy a vírus nagy túlélő, és akár hosszú időn keresztül is életben tud maradni a levegőben. Ráadásul a nyálkahártyákon keresztül is képes terjedni, így elég, ha fertőzött kézzel megvakarjuk orrunkat vagy szemünket, és máris meg lehet a baj. Nem elég ezért pusztán a tárgyakat, felületeket fertőtleníteni annak érdekében, hogy teljeskörű védelemben lehessen részünk, bár kétségtelen, hogy ezt sem mulaszthatjuk továbbra sem el. Szerencsére már számos technológia elérhető akár személyes felhasználásra, de a közösségi terek fertőtlenítésére is egyaránt. Mert nem csak azokon a helyeken kell körültekintőnek lennünk, ahol sokan járnak, ahol akár több tízen is tartózkodhatunk egy légtérben. Otthonunk sem feltétlenül nyújt megfelelő védelmet, ha nem a leghatásosabb technológiákat alkalmazzuk a fertőtlenítésére.

A Dr. Cleaner technológia Magyarországon egyedülálló hatékonysággal bír!

És nem is kérdés, hogy a legprofesszionálisabb módszerekre van most szüksége mindenkinek! De miért is érdemes ezt választani a többi, levegőben eloszlatott fertőtlenítő módszerrel szemben?

A Dr. Cleaner hideg gőzös fertőtlenítés egyedülállósága abban rejlik, hogy szermaradvány nélkül dolgozik a technológia. Egy hatásos és mindenre kiterjedő kezelés után sem kell hosszasan a kezelt helységeket elkerülnünk, szinte azonnal újra birtokba is vehetjük őket. A hatékonyságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden szükséges hatásvizsgálaton és engedélyeztetésen átesett a rendszer, többek között az ANTSZ is biztonsággal ajánlja.

A fertőtlenítőszer a levegőben eloszlatva leszámol a vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók 99,9 %-ával úgy, hogy közben az emberi egészségre nem jelent veszélyt egyetlen percig sem. Ebből adódóan pedig nyugodtan használhatjuk bármilyen belső térben, otthonokban, autókban, de akár a közösségi terekben is, mint egészségügyi- vagy közintézmények, üzletek, bemutató termek, irodák, üzemek, szépségszalonok, bevásárló központok, éttermek…és a sort még reggelig folytathatnánk.

De ne gondoljuk, hogy a technológia pusztán a levegőből tünteti el a nem oda való mikroorganizmusokat. A levegőben történt szétoszlatás után ugyan is ráül az összes felületre, a légtérben található minden tárgyra, bejut a legkisebb résekbe is, és hatékonyan távolítja el onnan a káros vírusokat, baktériumokat és spórákat. Miután elvégezte dolgát, egyszerűen csak eltűnik, és már újra használatba is vehetjük a helységet.

Biztosan te is tudni szeretnéd, hogyan veheted igénybe ezt a nagyszerű szolgáltatást?

Sokan azt gondolják, hogy. Ami jó, az feltétlenül drága is, és nem juthat hozzá mindenki! Nem így van ez a Dr. Cleaner esetében, ugyan is szinte bárki számára elérhető ez a nagyszerű fertőtlenítő technológia. Aki szeretné igénybe venni, annak nincs is más dolga, mint felmenni a dr-cleaner.hu weboldalára, és felvenni a kapcsolatot a csapattal. A szolgáltatás bizonyos szintjeinek árai megtalálhatóak a weboldalon is, de egyedi árajánlat is kérhető a speciális esetekre.

Ebből is láthatjuk, hogy itt nincsen titok, sem pedig rejtélyeskedés, a Dr. Cleaner nyíltan és hatékonyan száll szembe a fertőzéssel.

Nem tudhatjuk, mi következik ez után. A külföldi példákból kiindulva a helyzet javulhat, de nagy mértékben romolhat is. Az egészségügy már eléggé leterhelt, a betegek száma pedig sorra csak nő, és senki sem tudhatja, hogy megússza-e egy enyhe tünetekkel járó betegséggel, vagy komoly szövődményeken kell keresztül mennie.

Vannak dolgok, amiket nem befolyásolhatunk, vannak tényezők, melyekkel egyetlen esélyünk, ha megbarátkozunk, de sok minden olyan is van, amit mi magunk is megtehetünk annak érdekében, hogy mihamarabb átlendüljünk ezen az egész helyzeten!

Hordjuk a maszkokat minél gyakrabban és több helyzetben, amikor csak lehet, mossunk kezet jó alaposan és használjunk fertőtlenítőszert, élettereinket gyakran takarítsuk, fertőtlenítsük a gyakran térintett tárgyakat, felületeket, tartsuk egymástól a kellő távolságot és ne érintkezzünk, csak akkor, amikor tényleg kell! De ha ennél is többre vágyunk, ha tényleg be akarjuk magunkat biztosítani, akkor ne késlekedjünk, és vegyünk igénybe olyan technológiát – ha kell rendszeresen – mely tényleg szinte tökéletes védelmet nyújthat számunkra a veszéllyel szemben!

Ne felejtsük el, hogy már nem csak az idősebbeket kell félteni, gyermekeink, és mi magunk is ki vagyunk téve a veszélynek, kezeljük hát a kérdést megfelelő komolysággal és fegyelmezettséggel!