Az időjárás előrejelzés szerint idén kemény telünk lesz, akár leeshet nagyobb mennyiségű hó is.
Ha még eddig nem tetted, most már mindenképpen érdemes időpontot kérni a gumi szervízbe, és lecserélni kerekeiden az abroncsot téli felszerelésre!
Az év ezen időszakában statisztikailag is kimutathatóan nagyobb a koccanásos balesetek száma, de ennek kockázatát minimalizálhatjuk, ha megfelelően felkészülünk és mindent elkövetünk a biztonság érdekében.
A vírushelyzet miatt érezhetően több az autó az utakon, az emberek nem szívesen szállnak tömegközlekedésre, és az ingyenes parkolás is kedvez a nagyobb forgalom kialakulásának. Ha tehetjük, ne üljünk fáradtan a volánhoz, tartsunk megfelelő követési távolságot, és gondoskodjunk a jó kiláthatóságról járművünkből!
De mégis hogyan tehetünk mi azért, hogy optimálissá tegyük a látási viszonyokat? Egy szakértőt kérdeztünk meg, hogy milyen módszerekkel növelhetjük a balesetek elkerülésének esélyét a téli, hideg és nyirkos időben.
Interjú nagy Róberttel, az NRG polír vezetőjével.
- Sok szó esik arról ebben az időszakban, hogy a téli guminak milyen fontos a szerepe, de arról keveset olvasni, hogy a szélvédők és fényszórók karbantartása éppen annyira fontos. Szerinted miért van ez?
N.Róbert: Az ember nehezen ismeri be saját felelősségét, ha baj történik, ezért sokkal könnyebb egy kisebb-nagyobb koccanást arra fogni, hogy csúszott a kerék.
Persze, sok esetben ez valóban így is van, de mégsem feledkezhetünk meg arról, hogy a környezeti tényezők okozta fáradtság és enerváltság lassítja a reakcióidőt, ha pedig ehhez még rossz látási viszonyok is társulnak, a legprofibb téli gumik mellett is könnyen meg lehet a baj.
-
Sok olyan szélvédővel találkoztok, amin nehezen lehet kilátni? Mi okozza főként ezt a problémát?
N.Róbert: Sokan nem is tudják, hogy az autó nem is télen, sokkal inkább nyáron van külsőleg nagy veszélynek kitéve. Az erős napfény, a magas UV sugárzás szó szerint megégeti a felületeket, ennek köszönhetően pedig matt hatás alakul ki.
Mivel a folyamat nem egyik pillanatról a másikra, hanem fokozatosan megy végbe, sok autótulajdonos nincs is vele tisztában, hogy az autója üveg felületei mennyire rossz állapotban vannak. De sokan jönnek hozzánk az ablaktörlő által erősen összekarcolt, vagy kavicsfelverődésben gazdag szélvédővel.
Emellett probléma az is, hogy egy-egy sebtében elvégzett autótakarítás után a szélvédő zsíros, foltos marad belülről, erre pedig ráül a belső térben a pára. Azt pedig mindenki tudja, hogy az ilyen üvegen szinte egyáltalán nem lehet kilátni.
-
Milyen módszerekkel oldhatjuk meg a már kialakult problémát?
N.Róbert: Sokszor egy egyszerű polírozás is fényévekkel jobb eredményt jelent, de számos egyéb módszer van, amivel a későbbi károsodásokat is megelőzhetjük. A magam részéről ajánlani szoktam ügyfeleinken a nano kerámia réteget is, ami 2 éven keresztül biztosan megóvja az autó teljes külsejét a destruktív tényezőktől. Az autókozmetikai szolgáltatásunk keretein belül pedig professzionális autótisztítást is végzünk, és láthatatlan ablaktörlővel is el tudjuk látni a gépjárműveket.
-
És mi a helyzet a lámpákkal?
N.Róbert: Ez a másik olyan fontos pont, amivel sokan nem is törődnek. Lakott területen belül kicsinek tűnik a jelentősége, hiszen van közvilágítás a legtöbb helyen, de ha kimegyünk egy autóútra, vagy pályára, azonnal észre vehetjük, hogy lámpánk a szükségeshez képest kevesebb fényt tud kibocsájtani. Ennek leggyakoribb oka a búra bemattulása, amin szintén tudunk polírral segíteni.
-
Miért érdemes a polírozást profival végeztetni?
N.Róbert: Professzionális végeredményt csak profi termékektől és gépektől, valamint szakértő munkától lehet várni. Aki otthon políroz, sokszor azt sem tudja mit csinál, és ha a felületet nem megfelelő képen kezeli, több kárt is tehet, mint amennyi hasznot.
Egy polírozással foglalkozó szakembert ugyan meg kell fizetni, de kérdezem én: mi a drága? Egy kezelés, ami 2 éven át is tökéletes látási viszonyokat biztosíthat, ezzel pedig megóvhat minket egy esetleges balesettől, vagy ennek hiányában a veszély és a kockázat következtében előálló helyzetek utólagos megtérítése?
-
Hogyan lehet hozzátok jelentkezni?
N.Róbert: Várjuk minden autójáról jól gondoskodó tulajdonos jelentkezését, a weboldalunkon található elérhetőségeken. Előzetes időpont egyeztetés után a 16. kerület, Íjász utca 17-ben vagyunk elérhetőek.
Mostanában olvasták