Oldal kiválasztása

A nyári hónapok, de még a szeptember is azt mutatta, hogy a forgalomba helyezett újonnan vásárolt autók száma sajnos most igencsak csökkent az októberi hónapban. Autókozmetika

Autóápolás, autókozmetika

Ez a szám 7,8 százalékkal kevesebb, mint a korábbi évben, vagyis idén összesen több, mint 953 ezer autót adtak el. Ez a szám pedig tavalyhoz képest sokkal kevesebb.

Az viszont érdekes, vagyis a körülményeket tekintve annyira azért nem meglepő tény, hogy az idei évben csupán csak egy olyan hónap volt, amikor az autóvásárlás területén kisebb emelkedést figyeltek meg az autóvásárlás területén. A világjárvány terjedése az év közepén kicsit visszavett, így a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket rengeteg országban enyhítették. Így történhetett, hogy egy kis ideig bizonyos okok miatt (például üzleti út stb.) lehetséges volt a repülés, sőt, belföldön szabadon lehetett kirándulni, nyaralni, fürdőzni menni. Kisebb szabályoktól eltekintve arra a pár hétre az élet olyan volt, mint régen.

És ez okozta azt is, hogy szeptemberben kisebb emelkedést lehetett tapasztalni az eladásokban.

Azonban mindegy, hogy egy ideje már ugyanazt a kocsit használod, vagy éppen nemrég egy újat vettél, mindegyikre egyaránt vigyázni és figyelni kell. Az autóápolás nem elhanyagolható dolog, ez minden autótulajdonos számára egy feladat, amit rendszeresen el kell látnia. Azonban van egy megoldás, ami megkönnyítheti a Te életedet is, mint autótulajdonos. Az NRG Polír pontosan ezen a területen tevékenykedik, vagyis a cég tevékenységi körébe tartozik az autópolírozás, az autókozmetika és autóápolás, sőt, még a karcok eltávolítása és a kerámia bevonat elkészítése is. És ha ez még nem lenne elég, a cég még egyedi matricákat is gyárt kérésre, amiket fel is helyeznek a gépjárműre.

Az NRG Polír számos szolgáltatással áll rendelkezésére minden autótulajdonosnak, aki szereti tisztán, szépen és ragyogóan tudni a saját autóját. Éppen ezért, a szolgáltatásukat akár ajándékkártya formájában is bárkinek ajándékozhatod – ez igazán jó ötlet, most, hogy közeledik a karácsony is.

Ajándékkártya

Lepd meg nem csak magadat, de a szeretteidet és/vagy barátaidat is egy autókozmetikai szolgáltatással! Megéri, hiszen az NRG Polír autókozmetikai szolgáltatásai tükrözik a tudást és a szenvedélyt, amivel végzik a munkájukat, ráadásul folyamatos élvonalbeli technológiákkal dolgoznak, ami lehetővé teszi a számukra, hogy a legapróbb részletekre is figyelni tudjanak a munkájuk során.

Az oldalukon részletes leírást találhatsz mindegyik szolgáltatásukról, kezdve az alap polírozástól egészen a kerámia védelemig. A szolgáltatásaik már ötezer forinttól is igénybe vehetőek, ilyen például az „alap belső tisztítás”. Most, hogy egyre jobban a nyakunkon van már a tél, egy „téli felkészítő csomag” -ot is ajánlani tudok neked, amit szintén náluk tudsz igénybe venni.  Ennél a csomagnál például hydrosealant bevonatot használnak, hogy megőrizze az autó télen is a karcmentes fényezését, sőt ez még az üveg felületekről is gondoskodik. Ezen felül a csomag magába foglal egy alapos tisztítást, a gumi és műanyag részek ápolását, feltöltik a téli ablakmosót, az üveg felületekre pedig kerámiás bevonatot tesznek. És ez még nem minden! Ha érdekel, hogy pontosan miből áll a „téli felkészítő csomag”, akkor menj fel az oldalukra és tájékozódj, ott mindent részletesen megtalálsz.

Ha esetleg kérdésed lenne, akkor nyugodtan hívd őket, bármilyen kérdésre szívesen válaszolnak. Ami viszont fontos, hogy mielőtt odamennél, mindenképp telefonálj oda először!

Az elérhetőségük pedig a következő: 1165 Budapest, Íjász utca 17., +36 20 287 5788, nrgpolir@gmail.com.

Ajándékozd meg magadat vagy akár a szeretteidet egy prémium minőségű autóápolási csomaggal!